Anguilla egy olyan sziget, ami Nagy-Britanniához tartozik, miközben a Kis-Antillák szerves része. Mindössze 91 km² a területe, autóutak alig vannak, leginkább hajóval lehet körülötte közlekedni, és rendelkezik kettő repülőtérrel a távolabbról érkezők fogadására. De miért került most ez a kis sziget a figyelem középpontjába?
Nos, a megoldás nagyon egyszerű, azt kell tudni ugyanis Anguilláról, hogy az itt bejegyzett domain nevek „.ai” végződésűek. Bizony, az utóbbi időben itt lényegében a domain nevek miatt kezdett hatalmas bevétel keletkezni, és szó szerint megpörgette a teljes sziget gazdaságát. Egyes számítások szerint a GDP jelentős növekedésen mehet át annak köszönhetően, hogy a mesterséges intelligencia felpörgött, és akár súlyos pénzekért cserélhet gazdát egy-egy cím, de pusztán az új bejegyzések is komoly bevételt generálnak.
2023-ban Anguilla GDP-jéből csak a domain eladások 10 százalékot tehetnek ki, ami egészen döbbenetesen hangzik.
Azt azonban hozzá kell tenni, hogy azért nem olyan szédületes pénzekről beszélhetünk, de a sziget annyira kicsi, hogy igazából nem túl magas a GDP-je. Előre láthatólag 30 millió dollár bevétele származhat Anguillának a különböző domain nevek értékesítéséből ebben az évben, ami azért a sokszorosa annak, ami korábban tapasztalható volt. Mindössze 19 ezer lakosa van a kis földrésznek, szóval nem több, mint egy közepes méretű magyar városnak.
Stability.ai, X.ai, Character.ai, és napestig lehetne sorolni azokat a nagy MI kötődésű vállalatokat, akik az utóbbi időben vásároltak be „.ai” végződésű nevekből. A világ vezető techcégei is bebiztosították ezeket maguknak. A Google.ai, a Facebook.ai és a Microsoft.ai is foglalt már. Hogy ezeket a cégek a helyiek előtt tudták megszerezni, vagy voltak olyan lelkes helyi lakosok, akik ezekből jó üzletet csináltak, arról nem szól a fáma, de nem lenne meglepő, ha komoly üzletet csinált volna ebből néhány anguillai.
Egy év alatt megduplázódott azoknak a domain neveknek a száma, amik az „ai” jelöléssel végződnek. De az elmúlt években már folyamatos felfutásban voltak ezek a mesterséges intelligencia miatt. 2017-ig ez nem nagyon volt érdekes, akkor mindössze 1 millió dollárja volt ebből a szigetnek, de 2018-ra ez megháromszorozódott 2,9 millió dollárra. 2021-ben pedig 7,4 millió dolláros ágazat volt már ez. Érdekes módon 2022-ben csökkent a domainekből származó forgalom 6,9 millió dollárra, de idén brutálisan berobbant az üzletág.
Annak köszönhetően, hogy ez most még nagyobb figyelmet kap, elképzelhető, hogy megjelennek majd azok a befektetők is, akik adott esetben nagyobb profitot próbálnak az „.ai” nevekkel elérni. Elemzők szerint ugyanakkor nem kell különösebben attól tartani, hogy tobzódni kezdenének az „aranyásók” a domain körül, a továbbiakban az érdeklődés csökkenésére számítanak többen is. De az MI kapcsán mostanában nehéz pontos jóslásokkal élni. Érdekesség, hogy eredetileg Anguillának nem is volt fődomainje. Ezt csak 1995-ban kapta meg, miközben már 10 évvel korábban elkezdték az országoknak kijelölni a „top level” domaineket.