A Stranger Things a megjelenése óta az egyik legnépszerűbb sorozata a Netlixnek, most pedig ez egy új rekordot is beállított. A széria negyedik évadja angol nyelvű tartalomként először lépte át az 1 milliárd órányi megtekintést az első négy hétben. Eddig ezt a sikert csak a Squid Game tudta összehozni. De vajon a koreai produkciót le tudta taszítani a trónról?
Nem hagyjuk ezt a kérdést sokáig a levegőben lógni, a válasz az, hogy nem. A Stranger Things új évadja, ami két részletben került fel a Netflix felületére, összesítettben a második helyre tudott feljönni. A megjelenés utáni első 28 napban összesen 1 151 240 000 órát töltöttek az emberek azzal, hogy a Netflixen nézték a szóban forgó műsort. Fontos, hogy ez ugyebár csak a hivatalos felületen történő tartalomfogyasztásra vonatkozik.
A csúcstartó Squid Game dél-koreai produkcióként 1,65 milliárd órányi nézettséget tudott összehozni, szóval ezt a Stranger Things meg sem közelítette. A Squid Game globálisan sokkal több nézőt vonzott, főleg az ázsiai közönség tolta meg igazén látványosan a nézettségi adatokat. Várható volt a siker, de azt talán a készítők sem remélték, hogy sikerül majd elérni a milliárdos álomhatárt. Egészen eddig angol nyelvű tartalom még a 700 millió órányi megtekintést sem érte el. A Bridgerton első két évadja volt eddig a csúcstartó 656 és 625 millió órás eredménnyel, és ezeket a Stranger Things előző évadja követte 582 milliós számadattal.
Lényegében megduplázta a nézettségét a Stranger Things az új évadra, ami szinte példátlan ezen a szinten. A korábbi évadok nézettsége is felpörgött, az elmúlt héten a top 10-ban szerepelt a Netflixen az összes eddigi évad, és az első már zsinórban 7. hete van a legnézettebb műsorok között, és ez valószínűleg még ki is tart egy idei. Globálisan most a legtöbb országban a legnézettebb lett a Stranger Things, és Magyarországon is ezt a sorozatot nézték mostanában a legtöbben.
A készítők korábban arról beszéltek, hogy a Stranger Things egésze előre ki volt dolgozva adott történetívvel, és igyekeznek magukat ehhez tartani, a Netflixnél pedig már készülhetnek arra, hogy a következő, ötödik évad még nagyobb durranás lesz. Ugyanis már most lehet tudni, hogy az 5. egyben a záróévadja is sorozatnak, éppen ezért minden bizonnyal az átlagosnál is jobban rá fog pörögni a közönség az Egyesült Államokban és nemzetközi szinten is.
Jelenleg nagyon fontos a Netflixnek, hogy minél több produkció érjen el nagy sikert, ugyanis a nézőket ezek tudják bevonzani. Most pedig lényegében minden eddiginél jobban kellene a vállalatnak, hogy növekedést tudjon elérni a közönség tekintetében. Idén óriási bukáson ment keresztül, és a kilátások sem túl jók, a második negyedévben az előre jelzések szerint akár 2 millióval is csökkenhetett az előfizetői tábora.
Június közepére a cég új mélypontot ért el, de most éppen újra kezd megjönni a befektetők bizalma, és minimális emelkedés látható a tőzsdei árfolyamában. Ehhez pedig hozzájárulhatott a Stranger Things kirobbanó sikere is. Az ebből származó bevételek révén képes lesz a vállalat egyéb műsorok gyártási költségét is finanszírozni.
































