A szórakoztató tanulmányt a Princeton posztdoktori kutatója, Arvid Guterstam pszichológus és kollégái jegyzik, akik 157 önkéntest teszteltek le egy jópofa kísérlet során. A résztvevők feladata az volt, hogy egy számítógépes játék keretében megítéljék, hogy a képernyőn látható papírhengerek közül melyek fognak feldőlni. A trükk pedig az egészben az volt, hogy a kijelző egyik oldalán látszott egy férfi is, aki az aktuális hengert bámulta.
A résztvevők java nagyobb valószínűséggel ítélte úgy, hogy a látott henger felborulóban van, ha az a férfivel ellentétes irányba volt megdöntve, mintha a tekintet ereje is hatna a tárgyra. Ez a feltételezett hatás aprónak, de szignifikánsnak tekinthető az eredmények alapján. Ha a henger a férfival ellentétes irányba dőlt, a résztvevők átlagosan 0,67 fokkal kisebb dőlésszögnél gondolták úgy, hogy a henger fel fog borulni, mint hogyha más irányba volt megdöntve.
A feltételezett hatás ugyanakkor eltűnt, ha a férfi szeme be volt kötve, ami a kutatók szerint azt sugallja, hogy a szemeknek láthatónak kell lenniük ahhoz, hogy hatást fejtsenek ki a tárgyakra. Az eredményeket egy másik, később elvégzett kísérlet is megerősítette, amely során az is kiderült, hogy a szemek ereje a résztvevők szerint elhanyagolható, ha a hengerek nem papírból, hanem valami nehezebb anyagból, például betonból vannak. Ami szintén azt erősíti meg, hogy a szemekből kiinduló erősugarak nagyon gyengék.
Guterstam és társai mindebből arra következtetnek, hogy a látás folyamatát aktív eseményként fogjuk fel, amely belőlünk indul ki, és fizikailag hat a környező világra. Ez az elképzelt hatás ugyanakkor csak nagyon kis mértékben tudja befolyásolni a tárgyakat, mivel ha nem így lenne, nyilvánvalóan észrevennénk, hogy az észlelés megváltoztatja a valóságot, írják a szerzők.
Az az elképzelés, hogy a látás során a szemekből nyalábok indulnak ki, gyakorlatilag egyidős az érzékeléssel kapcsolatos elméletekkel, és már az ókori görög gondolkodók körében is felbukkant. Érdekes ugyanakkor, hogy bár manapság nagyon kevesen ismernék be nyíltan, hogy így képzelik el a látást (pedig a koncepció máig népszerű eleme a képregények világának), mégis bennünk van ez a képzet, annak ellenére, hogy az iskolában mindenki megtanulja, a látás során a szemünk csak felfogja a környezetből érkező fénysugarakat.
