Shop menü

A HONORNÁL IS KÉSZÜL A KISEBB MAGIC CSÚCSMOBIL

Ha a friss vékonyítási trendet nem is feltétlenül értjük, annak mindenképpen örülünk, hogy a kisebb mérethez is egyre többen térnek vissza.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
A Honornál is készül a kisebb Magic csúcsmobil

Az utóbbi időben a gyártók elkezdtek kísérletezni a felsőkategóriában. A legújabb trend már a mobilok elvékonyítása, de ezt megelőzően több cégnél is újdonságként bukkant fel a kínálatban kisebb képernyővel ellátott konstrukció. Ebbe az irányba indul el a Honor is a következő körben.

A Samsung és az Apple sosem engedte el teljesen a 6,5 colnál kisebb felsőkategóriás eszközöket, de a kínai gyártókról nem mondható el ugyanez. Hosszú éveken keresztül elhanyagolták a kompaktabb eszközöket. Viszont mostanában sorra térnek vissza azok a készülékek, amik csúcshardvert igyekeznek kisebb méretbe összezsúfolni.

Az Oppo Find X8s, a Vivo X200 Pro Mini és a OnePlus 13T is teljesen új, nem volt elődje, ezek 6,3 col körüli képernyőre épülnek; de említhetnénk még példaként a Pixel 9 Prót is.

Sajnos a klasszikus mini mobilok valószínűleg már sosem fognak visszatérni – utoljára az ASUS Zenfone 10 jelent meg 6 col alatti méretben –, de már az is jó, hogy legalább a 6,5 col alatti mezőny megélénkült. Ennek köszönhetően egy kicsit kezd színesebbé válni a kínálat. Ezek a készülékek nem döntenek értékesítési rekordokat, de kellően nagy mennyiségben fogynak ahhoz, hogy a gyártók fejlesszenek ilyen dizájnokat. Ezeknek az eszközöknek a megalkotása mindenképpen extra költség, de kifizetődő lehet a plusz munka.

A Honor a Magic7 szériánál még kihagyta ezt az irányvonalat, 6,78 colos a legkisebb tagja az aktuális generációnak, de a következő körben már más lesz a helyzet a friss információk szerint. Az a hír járja, hogy eléggé alaposan átszabja majd a Magic8 szériára a felsőkategóriás mobilokat a vállalat.

A mostani 6,78 colos Magic7 utódja, a Magic8 modell 0,2 collal „rövidebb” lesz, csak 6,58 hüvelykes képernyővel rendelkezik majd. Míg az újonnan bevezetésre kerülő kisebb készülék – ahol talán a mini jelző lesz leporolva – 6,3 colos méretben születhet meg. Ha beigazolódnak a mostani adatok, akkor a Honor Magic8 Pro is kisebb lesz valamelyest, mert ez most 6,8 colos, de a pletyka szerint az utódja 6,7 hüvelykesre lesz szabva.

Galéria megnyitása

Arról is szó esik a kiszivárgott jelentésben, hogy a Honor Magic8 „mini” a MediaTek Dimensity 9500 rendszerchipet fogja majd munkára, míg a Magic8 és a Magic8 Pro a Qualcomm Snapdragon 8 Elite második generációjának adhat otthont. A tempóban ez valószínűleg nem fog komolyabb kompromisszumot jelenteni, csak valamennyit tud fogni a Honor a költségeken, illetve akár az is elképzelhető, hogy a kisebb méretben ideálisabb lehet az MTK fejlesztését alkalmazni.

A Qualcomm esetén már tudjuk, hogy a Snapdragon 8 Elite 2 hamarabb fog bemutatkozni, mint ahogy tavaly érkezett, és valószínűleg a MediaTek is előrébb hozott bejelentést tart majd a Dimensity 9500 esetében. Ennek köszönhetően a Honor elvileg már október elején reflektorfénybe kerülhet majd a Magic8 széria.

Galéria megnyitása

A Magic8 Pro kapcsán korábban már voltak pletykák arról, hogy milyen kamerarendszert fog használni. Ebben azonban nagy meglepetés nincs ahhoz képest, amit a Magic7 Prónál láttunk, mivel a szenzorok felbontása teljesen ugyanúgy nézhet majd ki. 50 MPixeles lesz a főkamera és az ultraszéles látószögű egység is, a zoomolásra pedig egy 200 megapixeles érzékelőre épülő, periszkópos optikával ellátott egység lesz alkalmazva.

Olyan fejlesztések jönnek a kameránál, mint a simább képátmenet a kamerák váltása során, említ a forrás valamiféle „szuper képkocka szintézist”, de az nem derül ki, hogy ez pontosan mit takar. Fejlődik még az automatikus fókuszálás, gyorsabban és folyamatosabban lesz képes reagálni, és nagyobbnak ígérkezik a felvételek dinamikája. Ezeken felül pedig energiahatékonyabbá válik a kameramodul, így jobb lesz az üzemidő fotózás és videózás esetén.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére