A Google nemrég kezdte globálisan mindenkinél bevezetni az AI Overview, vagy ahogy mi ismerhetjük, AI-alapú áttekintés nevű funkciót. Egyelőre nem sok adat van arról, hogy ez milyen hatással lesz a Kereső szolgáltatás használati szokásokra, de most napvilágot látott erről egy kutatás, ami mindenképpen érdekes eredményt hozott.
A Pew Research Center vizsgálta egy hónapon keresztül véletlenszerűen kiválasztott amerikai felhasználók szokásait, és arra jutott, hogy az AI-alapú áttekintés egyértelműen hátrányos helyzetbe juttatja a Kereső által megjelenített találatokat.
Az elmúlt évek során a Google számos olyan extrát vezetett be a keresőjében, amik a találati lista előtt megjelenve igyekeztek megkönnyíteni a felhasználók dolgát. Ilyen a dalszöveg kiemelő opció, vagy éppen a valutaváltó, és hosszasan lehetne még sorolni ezeket. Az AI-alapú áttekintés pedig egy teljesen új szintet jelen ilyen téren, mert már bármilyen témánál megjelenik és összefoglalóval próbál szolgálni az embereknek.
A korábbi extráknál mindig kiderült, hogy azok kattintásokat visznek el a honlapoktól, noha a Google mindig próbálta ennek az ellenkezőjét bizonyítani. Ez után senkit nem érhet meglepetésként, hogy az MI-vel létrehozott anyagoknál is ez a helyzet. A Google szerint ez az extra nem csökkenti az oldalak látogatottságát, a legfrissebb felmérés viszont elég egyértelműen rámutat arra, hogy kevesebb ember kattint a találatokra, ha előtte megjelenik az AI-alapú áttekintés.
Eddig is volt gond a Google által a találati lista előtt megjelenő modulokkal, viszont a probléma innentől már nemcsak néhány szegletét érinti a kereséseknek, hanem szinte bármilyen témát. Eközben pedig a keresőóriás próbál azon az állásponton maradni, hogy nem csökken az oldalak forgalma a Gemini által létrehozott összefoglalók miatt. Illetve próbálja azt hangsúlyozni, hogy az AI-alapú áttekintés kiemeli a forrásokat, amikre ugyanúgy rákattinthatnak az emberek. És az új felmérés szerint valóban rá is kattintanak, az esetek 1 százalékában.
A Pew Research Center eredményei alapján a felhasználók szinte sosem nyitják meg azokat a hivatkozásokat, amik az AI-alapú áttekintés keretei között jelennek meg. Az találatok pedig fele annyi kattintást kapnak.
Márciusban rögzítették a felméréshez használt adatokat, és az elemzők arra jutottak a megvizsgált közel 70 ezer keresésnél, hogy az embereknek sok esetben elég, amit az AI-alapú áttekintés funkció válaszul ad. A felhasználók 15 százaléka nyitja meg a találatokat az MI révén létrehozott összefoglaló nélkül, míg amellett csupán 8 százalékra csökken ez az arány. Az alanyok 26 százaléka be is fejezi a böngészést egy AI-alapú áttekintéses keresés után, míg normál esetben ez az arány csak 16% volt.
Egy kereséssel perszer sokszor nem találja meg az ember, amit szeretne, és ebben már nincs nagy differencia a két tábor között. A Pew Research Center adatai szerint a felhasználók 32 százaléka keresgél tovább az MI összefoglalók mellett, és 35% marad még a Google felületán enélkül. Azoknak pedig 34 és 33 százalék az aránya, akik egy másik oldalra mennek át a válaszok megtalálásához.
A továbbiakban az AI-alapú áttekintés térnyerésével ez a probléma nagyon gyorsan fokozódhat. Jelen állás szerint ez ellen pedig aligha lehet mit tenni, a Google a Keresőben eddig is minden gond nélkül átvitte azokat a funkciókat, amik elveszik a látogatókat a találatok elől, és valószínűleg nem lesz ez másként ezúttal sem. Ez a trend azért is aggasztó, mert az emberek túl könnyedén hagyatkoznak arra, amit az MI állít, márpedig ez továbbra is hajlamos a hallucinációkra.