Eddig a Samsung a Galaxy M0 szériában még nem kínált 5G támogatással okostelefont, a Galaxy M06 érkezésével azonban ez megváltozik, a Galaxy M16 esetében viszont ez már nem meglepő, mivel tavaly a Galaxy M15 is csak 5G képes konfigurációban jelent meg. A cég újdonságainál sajnos azt is látjuk, hogy már nagyon a költséghatékonyságra törekedik.
A Galaxy M06 nem más, mint a Galaxy A06 5G egy kicsit másabb ruhába bújtatva, a Galaxy M16 pedig a Galaxy A16 átöltöztetésével jött létre. Érdekes módon a külsőt tekintve a mostani termékek a modernebbek, ugyanis a Samsung az idei évtől a Galaxy A56 és A36 párosnál már összevont kameramodult fog használni, ahogy az a hírünk alanyainál is megfigyelhető már. Ehhez képes a Galaxy A06 és A16 még az elszeparált, gyűrűs kameradizájnt alkalmazta.
Annak köszönhetően, hogy teljesen azonos terméket kínál a cég Galaxy M és Galaxy A néven, megvan az az előnye, hogy megspórol némi K+F kiadást. Viszont nem tudjuk, hogy ilyen formában mennyire van egyáltalán létjogosultsága fenntartani a Galaxy M modelleket, amik korlátozottabban hozzáférhetők. A Galaxy M05 itthon nem volt megvásárolható, a Galaxy M15 pedig leginkább szürkeimport révén jutott el a magyar vásárlókhoz.
Az új Galaxy M06 egy 6,74 colos, PLS technológiás megjelenítőt használ HD+ felbontással. Ehhez képest a Galaxy M16 egy Super AMOLED képernyőt vonultat fel, 6,7 hüvelykes képátlóval és Full HD+ felbontással. Ez utóbbi már 90 Hz-es üzemre is képes, így gördülékenyebb lehet majd a használata. Az Android 15 operációs rendszer fut mind a kettő készüléken, és legalább 4 éven keresztül garantált a szoftvertámogatásuk, a drágább eszköz 6 évig frissülhet.
13 megapixeles önarcképek készítésére lesz alkalmas a Galaxy M16, a Galaxy M06-nál viszont be kell érni egy 8 MPixeles előlapi képalkotóval. Videózni mind a kettővel Full HD minőségben lehet. Ennek köszönhetően a videocsevegések alkalmával jó képminőséget tudnak biztosítani.
A kamerarendszer eléggé hasonló a Galaxy M06 és az M16 esetén, csak az utóbbinak egy kamerával több jutott. A mobiltelefonok egyaránt 50 megapixeles főkamerát használni 1/2,76 hüvelykes szenzorral szerelve, támogatva a képpontok összevonását is, amivel 1,28 mikronos pixelméret érhető el. Támogatják az eszközök a PDAF automatikus fókuszálást is. Mindkét masina rendelkezik még egy 2 MPixeles mélységérzékelővel, és a Galaxy M16 kapott egy ultraszéles látószögű kamerát is, de csak egy 5 megapixeles szenzorral.
A Samsung mind a kettő vasat a MediaTek Dimensity 6300 rendszerchippel vértezte fel, ezáltal is költséghatékonyabb lehetett az eszközök tervezése. A Galaxy M06 4 vagy 6 GB RAM-mal és 128 GB tárhellyel lesz kosárba pakolható, a Galaxy M16 pedig 4, 6 vagy akár már 8 GB memóriát is felvonultathat 128 és 256 GB-os tárkapacitással. Támogatják a készülékek az 5G mellett a 802.11ac szabványnak megfelelő Wi-Fi-t, a Bluetooth 5.3-as, valamint az A-GPS-t egyebek mellett Gelileóval együtt. NFC már csak a Galaxy M16-nak jutott, miközben a Dual-SIM azért még mind a kettőben biztosított.
Fekete és zöld színben elérhető lesz mindkét versenyzőnk, a Galaxy M16-ból pedig jön egy baracksárga is. Mind a kettő mobiltelefon nagyjából 7,9-8 milliméter vastag és kb. azonos súlyban vannak, 191-192 grammot nyomnak, a Galaxy M06 a hajszálnyit vastagabb, de ennek ellenére az lett kicsit könnyebb. 3,5 mm-es Jack csatlakozó csak a Galaxy M06-nak jutott, az ujjlenyomat-olvasó viszont mind a kettő csomagnak rész. Egyformán 5000 milliamperórás az akkumulátoruk kapacitása is, és a töltést is ugyanúgy 25 W-tal támogatják.
Indiában mutatta be a Samsung a Galaxy M széria új tagjait, ahogy az általában lenni szokott, később vehetik az irány Európa felé ezek a modellek. A Galaxy M06 átszámítva 42 ezer forintnak megfelelő összegért cserébe szerezhető be, a Galaxy M16-ért pedig 51 ezer forintnyi rúpiát kell leszurkolni.