A legnépszerűbb közösségi hálózat nem meglepő módon kedvelt célpontja a különböző vírusok, illetve kártékony kódok készítőinek. Eddig már találkozhattunk olyan Facebook vírussal, amely chatüzenet keretén belül hivatkozásokat küldözgetett. Ez a vírus úgy terjedt, hogy a hivatkozásra kattintó felhasználó minden ismerősének továbbküldte magát egy újabb hivatkozás formájában. Emellett már olyan vírust is láthattunk, amely figyelemfelkeltő sztorikkal érte el, hogy a felhasználók rákattintsanak a képbe ágyazott linkre, majd a túlzottan kíváncsi felhasználók üzenőfalát teleszemetelte különböző tartalmakkal, amelyek között állatkínzást ábrázoló fotók mellett pornográf anyagok is jelen voltak.
Ezúttal egy „barátkozó” vírus szabadult el, amely az adott felhasználó barátainak táborát növeli, méghozzá a felhasználó tudta és beleegyezése nélkül. A kártékony kód egyszóval annyit tesz, hogy a felhasználó számára ismeretlen embereket jelöl meg.
A dolog pikantériája, hogy nagyjából egy hete a Facebook hivatalos fórumán egy felhasználó már jelentette a kellemetlenséget, sőt, azóta többen is beszámoltak hasonló problémáról, előrelépés azonban azóta sem történt az ügyben. Ez azért baj, mert a vírus ténykedése több szempontból is kellemetlen: egyrészt hamar hatalmasra duzzadhat a barátok listája, amelyből sokáig tart kitörölgetni az ismeretleneket, másrészt erre nagyon lehetőségük sincs a pórul járt felhasználóknak, ugyanis a Facebook „védelmi mechanizmusa” a rövid idő alatt túl sok jelölést küldő felhasználókat egyszerűen kitiltja – akár 30 napra is. Ilyesmire a vírus miatt már is volt példa.
A Facebook illetékesei egyelőre nem adtak ki hivatalos sajtóközleményt a témában, sőt, még a különböző megkeresésekre sem reagáltak. Reméljük, a helyzet hamarosan változik, méghozzá pozitív irányba.