A MEMTest86 egy rendkívül hasznos alkalmazás, amely az 1990-es évek közepén készült, lényegében az egyike volt azoknak a legelső DDR memóriatesztelő szoftvereknek, amelyek a konzumerpiaci termékekhez készültek. Az alkalmazás fejlesztése akkor kapott léket, amikor 2013 folyamán egy kettéválás történt, vagyis az eredeti MEMTest86 a PassMark tulajdonába került, de létrejött egy MEMTest86+ névre keresztelt verzió is, ami azóta nem kapott újabb végleges verziót, csak béta frissítéseket. A két változat közül a MEMTest86+ egy nyílt forráskódú szoftver, ami a napokban végre fontos frissítéseket és végleges, stabil verziót kapott – 9 esztendőt kellett erre várni.
A MEMTest86+ a fejlesztők szerint alapjaiban újra lett írva, már ami a forráskódot illeti, így most már az UEFI Firmware köré épülő alaplapokat egyaránt támogatja, legyen szó a 32-bites vagy épen a 64-bites kiadásról. Ezzel egy időben a DDR4-es és a DDR5-ös memóriaszabvány köré épülő memóriák detektálása is biztosított, csak úgy, ahogy az XMP 3.0-s profilok kezelése.
Processzorok terén a 2013 óta kiadott Intel és AMD példányok támogatását is beépítették, azaz most már a legmodernebb példányokat is támogatja az alkalmazás, amely egyébként egyszerre maximum 256 processzormagot tud munkára fogni. Ezzel egy időben optimalizációk, hibajavítások, illetve egyebek is bekerültek a kódba, plusz a régi AMD és Nvidia lapkakészletek támogatását is megvalósították, valamint az x64 Long Mode Paging támogatás is jelen van a kínálatban.
A MEMTest86+ 6.0-s kiadása már elérhető Linux és Windows operációs rendszerekhez, szokás szerint USB-s adattárolóra telepíthető verzióban, gyakorlatilag erről bootol a rendszert a teszt megkezdése előtt annak érdekében, hogy az operációs rendszer folyamatai ne zavarják a vizsgálatot, illetve a rendszer-erőforrások nagy része is zavartalanul elérhető legyen a szoftver számára.





























