Shop menü

80-NÁL IS TÖBB ALKALMAZÁS, SZOLGÁLTATÁS, ILLETVE HARDVER VISELI MÁR A COPILOT NEVET A MICROSOFT BERKEIN BELÜL

Az AI fókuszú irányvétel miatt rengeteg kritikát kapott a vállalat, amelyekből a jelek szerint tanultak is, így a fő hangsúlyt mostantól az alapvető Windows funkciók fejlesztésére, a teljesítmény növelésére, illetve a bosszantó hibák javítására helyezik.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
80-nál is több alkalmazás, szolgáltatás, illetve hardver viseli már a Copilot nevet a Microsoft berkein belül

öA Microsoft Copilot márkaneve rengeteg területen van használatban, sokkal nagyobb teret hódított magának, mint azt az átlagfelhasználók sejtenék, aminek meg is van az eredménye: a Windows felhasználói táborának nagy része egyszerűen megcsömörlött attól, hogy a vállalat minden területen próbálja erőltetni az AI funkciókat és az AI alapú szolgáltatásokat, akkor is, ha a felhasználók erre nem tartanak igényt.

A Copilot széles körben ismert a chatbot funkcionalitásról, de a Copilot+ PC kategória sem ismeretlen a felhasználók számára, illetve Copilot gomb is került már a modern billentyűzetekre. Ezeken felül számos szolgáltatásba integrálták a Copilot funkciót, így jelenleg összesen 80 olyan alkalmazás, termék, szolgáltatás, illetve hardver áll rendelkezésre, amelyek valamilyen szinten kapcsolódnak a Microsoft AI törekvéseinek központi szereplőjeként számon tartott Copilothoz. Erre Tey Bennerman mutatott rá a minap, aki vette a fáradtságot és összesítette, pontosan mennyi területen van jelen a Copilot.

Galéria megnyitása

Az AI térhódítása miatt rengeteg kritikát kapott a vállalat az elmúlt időszakban, amelyek arra sarkallták a vezetést, hogy újragondolják a korábban megtervezett stratégiát, ugyanis a Windows ökoszisztéma teljesítményének alakulását is rontja a negatív felhasználói hangulat. A kritikát megfogalmazó felhasználók többnyire azt sérelmezték, hogy a vállalat túl nagy hangsúlyt fektet az AI erőltetésére, holott a felhasználói igények nem az AI irányába mutatnak, hanem egy olyan operációs rendszer irányába, ami segíti a termelékenységet és folyamatosan olyan új funkciókkal bővül, amelyekre valóban szükség van, nem az erőltetett AI funkciókkal, amikre a többségnek egészen egyszerűen nincs szüksége. Főleg úgy, hogy egyes újításokról maga a Microsoft állítja, hogy adatvédelmi aggályok merülhetnek fel körülöttük és halucinálhatnak is.

Galéria megnyitása

A 80 Copilot kötődésű alkalmazás, termék, szolgáltatás, illetve hardver kiválóan rámutat, mi volt eddig a fő hangsúly a vállalat fejlesztőcsapatánál, és ugyan az AI kezét továbbra sem engedik el, hiszen az képviseli majd a jövőt, ezzel párhuzamosan ettől a hónaptól kezdve próbálnak nagyobb fókuszt helyezni a fő Windows 11 funkciók és komponensek fejlesztésére, a régi hibák kijavítására, illetve a teljesítmény és a megbízhatóság fokozására is.

Hogy ezek a törekvések végül célt érnek-e és segítenek-e a felhasználói elégedettség növelésében? Erre az elkövetkező hetek és hónapok folyamán biztosan választ kapunk, az viszont biztos, hogy a Copilot terjeszkedése ezzel nem áll meg, a 80-as szám biztosan növekedni fog a továbbiakban is, maximum nem olyan dinamikával, mint eddig, hiszen a fő funkciók csiszolása, a teljesítmény és a stabilitás növelése, valamint a bosszantó hibák kijavítása sok mérnöki erőforrást igényel majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére