Sokak érdeklődését keltheti majd fel a következő időszakban a Realme 16 széria, azon belül is elsősorban a Realme 16 Pro. Már azt is tudjuk, hogy milyen formában kerül ez az európai boltok polcaira, hiszen korábban csak Ázsiában bukkant fel; így már biztosak lehetünk abban, hogy kisebb módosításokkal kapjuk majd meg ezt a terméket.
A Realme friss sikervárományosa egy 6,78 colos képernyővel áll rajthoz Európában, a nagy panel AMOLED technológiás, 10 bites színmélységgel és 144 Hz-es képfrissítéssel dolgozik, továbbá a HDR10+ tanúsítványt is megkapta. Akár 6500 nites csúcsfényt is képes elérni, HBM módban pedig 1400 nittel ragyoghat nagyobb felületen. A kijelző 2772 x 1272 képpontos felbontással rendelkezik, és a kiemelten ellenálló AGC Dragontrail DT-STAR D+ üveg óvja a felületét.
Már az Android 16-tal kerül a boltok polcaira a Realme 16 Pro, és a Realme UI legújabb kiadását is megkapta. Itt azonban már nem ez a legfontosabb, hanem hogy a gyártó azt ígéri, hogy legalább 5 főverziós Android frissítésben fog részesülni a készülék, a biztonsági javításokat pedig 6 éven keresztül kapja majd. A márkához mérten kiemelt szoftvertámogatás a Realme 16 Pro+ modellre is vonatkozik majd.
50 megapixeles szelfik készítésére képes a Realme 16 Pro, és 4K Ultra HD videózást is lehetővé tesz a frontkamerát használva. HDR opciót is ígér a szerkezet. A hátlapon már egy 200 MPixeles főkamera található, ami négyszeres szenzorzoomról is képes gondoskodni, mikor távolabbi témákat kell megörökíteni. 1/1,56 colos szenzort használ az egység PDAF támogatással és optikai stabilizálással megtoldva. Egy érdemi társkamerát kapott a gép, a 8 megapixeles szenzort használ ultraszéles látószögű kamerával.
A Realme 16 Pro a MediaTek Dimensity 7300 Max rendszerchipet kapta meg, ennek köszönhetően már egészen korrekt teljesítménnyel gazdálkodhat. Persze nem kell csúcsmobil tempót remélni, de a normál napi használatban előkerülő appokat éveken keresztül gondtalanul mozgathatja majd az eszköz. Európába 8 GB RAM-mal érkezik a masina, a tárhely pedig 256 vagy 512 GB-os kapacitással szolgálhat.
Jó kapcsolati lehetőségek jellemzik a Realme 16 Prót, kezdve az 5G támogatással, ami a Sub-6 tartományra fókuszál. Felvonultat a sikervárományosunk Wi-Fi 6-ot és Bluetooth 5.4 modult, ami az LHDC kiterjesztést is támogatja. Van benne A-GPS vevő Galileót is támogatva, valamint NFC chip és infra port is akad a listában. Biztosított a Dual-SIM lehetőség is, és van, ahol eSIM-et is kapott az okostelefon.
Szürke, fekete, arany és lila színben lehet majd választani a Realme 16 Prót. 7,79 milliméter vastag a termék, és 192 grammot nyom. Sztereóban szólal majd meg az újdonság, és rendelkezik ujjlenyomat-olvasóval is a képernyője mögött. IP69K tanúsítványt is fel tud mutatni a mobil, akár 2 méter mély vízben is bírni fogja 30 percen keresztül.
Indiában 7000 mAh-s teleppel jelent meg a Realme 16 Pro, Európába viszont egy 6500 milliamperórás erőforrással érkezik. Emiatt az üzemidő egy minimálisan rövidebb lehet majd, de van itt fájóbb visszalépés is. A 80 W-os teljesítményű gyorstöltést mindössze 45 W-ra cserélték a fejlesztők, és a dobozban nem lesz benne az adapter.
A Realme 16 Pro forgalmazása a következő napokban, hetekben indul Európa különböző országaiban, a magyar piacra is utat talál majd. A lengyeleknél 1800 zlotyt kell érte leszurkolni, ami nagyjából 160 ezer forintos összegnek felel meg jelenleg.