2200 PS3-at vesz a US Air Force

Igen, az Amerikai Légierő a Sony egyik leghűségesebb vásárlójává avanzsált az utóbbi időben. Jelenleg olyan irányú terveket dédelget, hogy 2200 PlayStation 3 konzolt vásárol fel a cégtől.

2200 PS3-at vesz a US Air Force

Igen, az Amerikai Légierő a Sony egyik leghűségesebb vásárlójává avanzsált az utóbbi időben. Jelenleg olyan irányú terveket dédelget, hogy 2200 PlayStation 3 konzolt vásárol a cégtől.

No persze nem a katonák szórakoztatására, hanem a Légierő Kutató Laboratóriumának szolgálatába készülnek állítani az igen jelentékeny számítási kapacitással rendelkező masinákat. A gépek Rómába és New Yorkba kerülnek majd szétosztásra, ahol már jelenleg is 336 példány található belőlük a bázisokon. A tudósok azon dolgoznak, hogy minél jobban fel tudják használni katonai célokra a Cell processzorban rejlő erőket. Jelenleg több radarkép, nagy felbontású kép és videó feldolgozására használják őket, kiegészítve "neuromorfikus számítási kísérletekkel". Magyarra fordítva azzal próbálkoznak, hogy a gépet arra bírják, hogy úgy működjön, mint az emberi agy...

A Védelmi Minisztérium eredetileg 118.000 dollárt szánt erre a kutatásra, de azóta további 2 millióval egészítették ki a büdzsét. Vajon kapnak a PS-ekhez ajándék Uncharted 2-t?

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap