Shop menü

EZEK VOLTAK A 2016-BAN HASZNÁLT LEGGYENGÉBB JELSZAVAK

Sajnos a tavalyi lista szereplői közül 17-en idén is jelen vannak az összesítésben, ami nem túl jó hír. A legnépszerűbb jelszó még mindig az 123456.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Ezek voltak a 2016-ban használt leggyengébb jelszavak

Az évek telnek-múlnak, de a jelszavak amiket használnak az emberek, valahogy nem akarnak fejlődni, legalábbis erre utal a SplashData legfrissebb összesítése. A vállalat szakemberei szokás szerint idén is elkészítették éves jelentésüket, amelyben az előző év 25 leggyengébb jelszavát összesítették. A 25-ös toplistát mintegy ötmillió jelszó elemzésével állították össze – ezek a jelszavak a tavalyi év folyamán szivárogtak ki, és többnyire észak-amerikai, illetve nyugat-európai felhasználókhoz köthetőek.

Galéria megnyitása

Nem túl hízelgő adat, hogy a 2015-ös toplistához képest szinte alig van változás. A 2016-os listán 17 régi ismerőst láthatunk viszont, de ezek mellett nyolc új „gyenge jelszó” is feltűnt a sorban. A „football” és a „princess” szavak népszerűbbek, mint valaha, de mellettük a „hottie”, a „flower”, a „sunshine” és a „loveme” is elég nagy népszerűségnek örvend. Az említett angol nyelvű jelszavak mellett egy különlegesség is feltűnt, ami az angol lokalizációjú billentyűzetet használók körében hódít, ez pedig nem más, mint a „zaq1zaq1”. Utóbbi esetben a bal szélső billentyű-oszlop négy tagját nyomogatják végig, méghozzá kétszer, lentről felfelé. Ha ezt a gyakorlatot átültetjük a nálunk is használatos billentyű-kiosztásra, akkor a „yaq1yaq1” jelszót kapjuk. Ezeket a jelszóadási stratégiákat természetesen a hackerek is ismerik, így a hasonló jelszavakat könnyedén meg tudják fejteni.

A 25 leggyengébb jelszó a kiszivárgott jelszavak esetében több, mint 10%-át teszi ki az összes jelszónak, de talán ennél is nagyobb baj, hogy a hivatalosan is legrosszabbnak nyilvánított „123456” egymagában 4%-ot visz el, azaz rengetegen használják, sajnos még manapság is. Még ennél is sajnálatosabb, hogy a felelős beosztásban lévő emberek sem figyelnek oda kellő mértékben a biztonságos jelszó használatára. Remek példa erre Hillary Clinton kampánymenedzsere, Even John Podesta, aki a listán szereplő második leggyengébb jelszóra („password”) bízta különböző felhasználói fiókjaiknak biztonságát, így nagyon könnyű célponttá vált.

És most következzen a 2016-ban kiszivárgott jelszavakból összeállított lista. Íme:

•123456

•password

•12345

•12345678

•football

•qwerty

•1234567890

•1234567

•princess

•1234

•login

•welcome

•solo

•abc123

•admin

•121212

•flower

•passw0rd

•dragon

•sunshine

•master

•hottie

•loveme

•zaq1zaq1

•password1

A SplashData elnök-vezérigazgatója, Morgan Slain azt tanácsolja mindenkinek, hogy legalább 8 karakterből álló jelszót alkalmazzon, ami lehetőség szerint betűket és számokat egyaránt tartalmaz, de nem könnyedén beazonosítható minta formájában. A biztonság tovább növelhető, ha kis- és nagy betűket egyaránt használunk, sőt, esetleg néhány speciális karaktert is bevetünk. A biztonságos jelszavakat aztán időközönként érdemes megváltoztatni, méghozzá teljesen, ugyanis a különböző logikát követő változásokat könnyedén felismerhetik a támadók, akik többnyire hatékony scriptekkel veszik célba gyanútlan áldozataikat. És nem érdemes ugyanazt a biztonságos jelszót használni minden egyes felhasználói fiókhoz, mert az is komoly biztonsági kockázatot jelent. Persze, ezeket a tanácsokat abszolút nem egyszerű megfogadni és alkalmazni, de mindenképpen érdemes legalább apróbb lépésekkel elindulni a változás útján.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére