X MONEY – HAMAROSAN INDULHAT ELON MUSK PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSA

Musk már régen bejelentette, hogy ilyen irányba szeretne elindulni, és most úgy fest, hogy a projekt kezd ráfordulni a célegyenesre.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2025. jan. 31. 9:44
X Money – Hamarosan indulhat Elon Musk pénzügyi szolgáltatása

Sok idő telt el azóta, hogy Musk beszélt arról, hogy a közösségi platformjához kapcsolódóan pénzügyi fejlesztést is tervez. Az utóbbi időben nem is igazán lehetett erről hallani, de a jelek szerint a szolgáltatás a színfalak mögött már folyamatosan formálódott, és most mozgásba lendült.

Linda Yaccarino, az X vezérigazgatója bejelentette, hogy 2025-ben elérthetővé válik a vállalat pénzügyi rendszere.

Túl sok részletet ennek kapcsán még nem tudunk, de az már biztos, hogy az lesz az „Everything App” koncepciójának az egyik következő eleme. Musk szeretné azt elérni, hogy az X egy olyan alkalmazás legyen a jövőben, mint amilyen a WeChat Kínában. Szeretné, ha olyan sok szolgáltatás kapcsolódna hozzá, annyi dologra lehetne használni a hétköznapokban, hogy megkerülhetetlenné válna. A fintech fejlesztés X Money néven indul majd el, és már létre is hozták számára az @XMoney X kommunikációs csatornát.

A Visa az első pénzintézet, akivel az X-nek sikerült megállapodást kötnie, de fontos azt hozzátenni, hogy sokkal nagyobban gondolkodik a platform. Yaccarino elmondása alapján egyértelműen abban bízik a vállalat, hogy lesz majd más pénzügyi cég is, akivel sikerül szerződnie, hogy ezáltal is még erősebb szolgáltatást tudjon létrehozni.

Galéria megnyitása

A Visa Direct támogatással lehetősége lesz a felhasználóknak az X Walletbe biztonságosan és azonnal különböző összegeket utalni. Az X Wallet pedig használható lesz például személyek közötti utalásokra. Csatlakoztatható majd a bankkártya közvetlenül az X Money fiókhoz, és így a P2P kifizetéseknek sem lesz akadálya a digitális térben. Az X Walletből pedig instant utalhatnak majd az emberek támogatott pénzügyi eszközöket a saját bankszámlájukra.

Az idei évben még nagyon sokszor hallhatunk az X Money-ról – legalábbis az X vezérigazgatója erről számolt be. Az X Money esetében azt még nem látni, hogy miről lesz ez más, mint a többi hasonló szolgáltatás. Legalábbis azon túl, hogy ez ugyebár sok más szolgáltatással együtt lesz integrálva egy alkalmazáson belül. Nem kell majd például egy másik appot megnyitni akkor, mikor a felhasználó szeretné az X előfizetését megváltani, vagy pénzt küldene egy másik felhasználónak egy adás-vételi üzlet esetén.

Az X Money hangzatos, de nem a legszerencsésebb névválasztás, ugyanis van már egy olyan szolgáltatás, ami az xMoney nevet használja. Egy digitális pénzügyekkel foglalkozó fintech cégről van szó, ami erőteljes kriptos kötődésekkel rendelkezik, és hosszú ideje elérhető, több mint 7 éves múltra tekint vissza. Nem lenne meglepő, ha az xMoney nehezményezné, ha Elon Musk X Money néven indítja el a saját banki szolgáltatást.

Régebben a Twitteren egyébként már volt arra próbálkozás, hogy pénzügyi funkciót integráljanak. Jack Dorsey idejében lehetett például bitcoinban jutalmat adni a követett tartalomgyártóknak, miután a felhasználó csatlakoztatta a kriptotárcáját a platformhoz. Akkoriban több kriptós funkció is volt még, amik jellemzően mostanra kikoptak, de az X Money új színt hozhat a platform életébe.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pepeno1
pepeno1
2025. jan. 31. 10:28
#3

Akkor már lehetne a neve Xoney vagy Monex. :D

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2025. jan. 31. 10:14
#2

Bízzátok csak egy tolvaj szélhámosra a pénzeteket, mi baj történhet?

Kirby
Kirby
2025. febr. 1. 2:06

@Mosdatlan_falusi mit szívtál ma is ?

thestock
thestock
2025. jan. 31. 10:11
#1

Aggodalmamat fejezném ki, hogy a világ leggazdagabb emberének politikai befolyás van, és hogy egyre több szektorban érdekelt, de mivel Elon Musk-ról van szó, aki a normalitást és a kisembert képviseli, ezért ez elmarad. Köszönjük, az értünk folytatott kitartó munkáját! Amerika grétegen!

thestock
thestock
2025. jan. 31. 14:47

@BruzsaPeti én is ezt mondom! Az előtérhatalom jobb mint a háttérhatalom, és minél több dolog összpontosul egy ember kezében, annál jobb.

Vissza az oldal tetejére