Shop menü

VISSZATÉRHET A DIGITÁLIS JÁTÉKOK AJÁNDÉKOZÁSA ÉS MEGOSZTÁSA XBOXON

A Microsoft szerint előbb-utóbb feltűnik majd az eredetileg tervezett családi megosztás, és a digitális játékok ajándékozása.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
Visszatérhet a digitális játékok ajándékozása és megosztása Xboxon

A Microsoft eredetileg egy olyan online jövőt képzelt el az Xbox One számára (még az eredeti, DRM-es terveivel), melynek része lett volna a digitális játékok ajándékozása, a családi megosztás, és hasonló finomságok. Ezek egy része elérhető például Steamen is, egy másik része pedig hamarosan megvalósul a Valve rendszerében.

Phil Spencer, a Microsoft Studios fejese elmondta, habár a Microsoft a közönség reakcióját látva visszavonta eredeti terveit, ez nem jelenti azt, hogy az Xbox Live a jövőben nem bővülhet ilyen szolgáltatásokkal: "Most már kizárólag azzal foglalkozunk, hogy a digitális piacterünk jövőjét építsük, és elérhetővé tegyük mindazt, amit az emberek egy ilyen szolgáltatástól várnak. Úgy gondolom, még a várakozásokat is túl tudjuk teljesíteni."

Spencer szerint mindig meg fogja kapni a magáét a közönségtől emiatt, de továbbra is úgy véli, hogy a tavaly megfogalmazott gondolataik egy része igenis helyes volt - persze azért azt most is gyorsan hozzátette, hogy a bolti dobozos eladások megmaradnak, és fontosak a Microsoft a számára.

"Továbbra is hiszünk a digitális jövőben. Tudjuk, hogy milyen játékok vannak a tulajdonodban, milyen stílusban szeretsz játszani, kinek akarhatsz jogosultságot adni arra, hogy használhassa a játékaidat, és hogy kinek szeretnél ajándékozni. Más digitális piactereken ezek a dolgok már működnek."

Problémák az Xbox Live-on

Eközben tegnaptól kezdve a felhasználók folyamatos problémákat tapasztalnak az Xbox Live-rendszeren, mellyel kapcsolatban a Microsoft biztosított mindenkit, már dolgoznak a megoldáson.

A felhasználók beszámolói szerint problémák akadnak a játékok elérésekor, a felhőben tárolt adatok lehívásakor, játékfelvételkor, csapathoz csatlakozáskor, DLC-k vásárlásakor, és más játékosok adatlapjainak megtekintésekor.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a problémák kifejezetten játékokhoz köthetőek-e, mindenesetre úgy tűnik, hogy a Titanfall, a Forza Motorsport 5, a Modern Warfare 3 és a Halo 4 biztos érintett.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére