Shop menü

VICCES VIDEÓVAL VEZETTE FEL A GOOGLE A PIXEL 8 BEMUTATÁSÁNAK IDŐPONTJÁT

Az utóbbi időben egyre több infó és kép került ki, már maga a Google is szivárogtatott „véletlenül”, de innentől nem titok, mikor jönnek az újdonságok.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Vicces videóval vezette fel a Google a Pixel 8 bemutatásának időpontját

Röviddel azt követően, hogy az Apple bejelentette az iPhone-ok tervezett bemutatójának időpontját, a Google is felfedte a Pixelek rajtjának dátumát. Minden bizonnyal nem véletlen az időzítés. Ráadásul kicsit korábban a Pixel 8 Pro már felbukkant a Google oldalán, ami elvileg csak egy véletlen volt, de lássuk be, hogy ez nem feltétlenül hihető.

Az Apple szeptember 12-én fogja megejteni az új mobiljainak rajtját, és valószínűleg okosórák is jönnek majd az iPhone-okkal együtt. A Google pedig október 4-én fogja reflektorfénybe állítani a Pixeleket, és a pletykák szerint jöhet friss Pixel Watch is.

A Google a friss hírt a Threadsen és az X-en párhuzamosan jelentette be, szóval a jelek szerint beáll a Meta szekerét tolni, miközben nem hátrál ki az X mögül sem. A vállalat igyekszik az összes közösségi platformon aktív lenni. A Pixeleknek pedig poénos mini reklámvideókat készített a utóbbi időben, amikkel finoman kifigurázta a konkurenseit, kiváltképp az iPhone-t. Most is egy ilyen videó kísérte a dátum beharangozóját.

A Google Pixel 8 szériának már nem sok titka van egyébként azok előtt, akik korábban folyamatosan követték a termékekkel kapcsolatos kiszivárgó információkat, pletykákat. Tudható egyebek mellett az is, hogy a Pixel 8 Pro még egy testhő változást érzékelő szenzorral is fel lesz szerelve ehhez. Ehhez minden bizonnyal a COVID-19 világjárványa adta az ötletet. Bár jelenleg ez úgy fest, hogy már nem okoz nagy problémát, legalábbis a háttérbe szorult, de ettől függetlenül ez az újítás mindenképpen érdekesnek ígérkezik.

Galéria megnyitása

Az új Pixel modellekkel együtt bevezetésre került az Audio Magic Eraser funkció is, ami képes lesz a videók alatt megjelenő zavaró zajokat lehalkítani, eltüntetni. Ezt is kiszivárgott anyagokból lehet tudni. Állítólag a mobilok olyan rendszerchippel fognak színre lépni, ami 9 processzormagot fog össze, a Tensor G3-ról van szó, mely a Google és a Samsung közös fejlesztése, és egyebek mellett az MI feladatok gyorsítására is nagy hangsúlyt helyez majd.

Galéria megnyitása

Már mind a kettő Pixel okostelefonnak sík képernyőfelülete lesz, leszáll a Google az ívelt paneles vonatról más gyártókhoz hasonlóan. Valószínűleg ezzel spórolni szeretne, mert az új Pixelek minden eddiginél komplexebbnek ígérkeznek, de a cég vélhetően meg akarja majd tartani a versenyképesebb árazást. A Pixel 7 széria tagjai egészen jó vételnek bizonyultak, éppen ezért a korábbiaknál sokkal népszerűbbek voltak, a cég pedig a Pixel 8-nál is minden bizonnyal szívesen fenntartaná az emberek érdeklődését.

Sok fejlesztésre lehet számítani a kamerák terén, méghozzá úgy, hogy már a Pixel 7 Pro is a piac egyik legjobb fotós készüléke volt, és a vakteszteken egészen nagy arányban aratott sikert. A vállalat jobb szenzorokat használ majd, és az is kiszivárgott már, hogy egy újfajta HDR technológiát is bevethet, hogy a felvételek dinamikáját még jobban tudja alakítani.

Mindenképpen érdeklődve várjuk a friss „referencia” okostelefonokat, már csak azért is érdekesek lesznek ezek, mert elsőként fognak megjelenni az Android 14 operációs rendszerrel – aminek a fejlesztése mostanában egyébként kicsit a vártnál döcögősebben halat.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére