Végre megjelent a Wasteland 2

A Fallout-sorozatot ihlető Wasteland 25 év után kapott folytatást a közösségi finanszírozásnak köszönhetően. Megjelent a Wasteland 2!

Végre megjelent a Wasteland 2

2003-ban szerezte meg a Wasteland jogait az inXile Entertainment a Capcomtól, Brian Fargo pedig azóta próbálkozott, hogy valahogy vissza tudja hozni a címet. 2012. február 16-án jelentette be a stúdió, hogy a Kickstartert választják a finanszírozáshoz, miután a Double Fine komoly sikert ért el az oldalon. A Wasteland 2 aztán a Kickstarter egyik legnagyobb projektjévé nőtte ki magát. A fejlesztésre mindössze 1 millió dollárt kért a stúdió, amiből 100 ezer dollárt maga Fargo fizetett, így tehát 900 ezret kellett "csak" összedobnia a közösségnek. 24 óra alatt kaptak 600 ezret, és 48 óra alatt meglett a teljes összeg is, a többi már történelem.

A játék fejlesztését végül 3 millió dollárból kezdte el a Brian Fargót és Chris Avellone-t is felvonultató legendás csapat. A Wasteland 2-nek már tavaly meg kellett volna jelennie, azonban tavaly júliusban Fargo bejelentette, hogy késni fog. Végül pedig az idén augusztusra ígért megjelenést is lekéste a játék, ma azonban már tényleg itt van, így 25 év után folytatást kapott a Fallout játékok elődjének számító Wasteland!

A sztori továbbra is egy alternatív történelemben játszódik, ahol 1998-ban meteorok becsapódása után kitört a globális atomháború. A kataklizma napján a hadsereg mérnökeinek egy kis csoportja éppen az Egyesült Államok déli területein egy sivatagban dolgozott. A katasztrófát követően egy börtönben találtak menedéket, majd évek alatt összeszoktak, és megalapították a Desert Rangers fedőnevű kompániájukat, melynek célja, hogy egyrészt túléljenek valahogy, másrészt pedig, hogy segítsenek másoknak is ebben.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward