Shop menü

VÉGE A META HARDVERES RÉSZLEGÉNEK, CSAK AZ OCULUS MARAD

A jelek szerint nincs pénz felesleges fejlesztésekre, és olyan termékek fenntartására, amik igazából hasznot nem hajtanak, és nagy potenciált sem látni bennük.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Vége a Meta hardveres részlegének, csak az Oculus marad

Gigantikus leépítéseket jelentett be a Meta a napokban, és nemcsak a munkaerőtől szabadul, hanem a hardveres fejlesztésektől is. Innentől pedig nagyjából borítékolható, hogy azt a csapatot, amely korábban a Portalon és más eszközökön dolgozott, minden bizonnyal teljesen fel fogják számolni, az értékesebb szakembereket pedig áthelyezik a fennmaradó területekre.

Mint az már ismeretes, a Twitter jelentős leépítésének hírére a Meta egy még nagyobb elbocsátás bejelentésével kontrázott rá. Részleteket egyelőre nem lehet tudni annak kapcsán, hogy a leépítés hogyan néz majd ki, miként lesz levezényelve, de kisvárosok lakosságának megfelelő „népet” fog szélnek ereszteni a Meta: 11 ezer embertől kívánnak megválni.

Bár a Meta egyelőre nem részletezte, hogyan fog menni a leépítés, mely területek lesznek a leginkább érintettek, de kiszivárgott információk már szárnyra kaptak. Az a pletyka járja, hogy a Meta óriási leépítése 46 százalékos arányban érinti majd a technológiai fejlesztésekkel foglalkozó részlegeket, szóval nem a Facebook, Instagram vagy WhatsApp mögött álló csapatok vannak elsődlegesen a célkeresztben. A Reuters közlése szerint az ugyanakkor nem világos, hogy konkrét hardveres fronton mekkora lesz a kirúgások mértéke. Friss hírek szerint lehúzza a rolót szinte minden, ami nem a virtuális vagy a kiterjesztett valósággal kapcsolatos.

Az Oculus kiemelt projektként a továbbiakban is minden támogatást megkap majd a Meta részéről.

Ezt fontos kiemelni, amikor ilyen hír kerül az asztalra, a Quest egészen biztos, hogy jobbára érintetlen marad. Sőt mi több, ez egy olyan terület, amit folyamatosan erősít is a vállalat a lehetőségeihez mérten. És akár a mostani átszervezések során olyanok is lehetnek, akik például a Portálon dolgoztak eddig, de a jövőben már a Questen és a metaverzumon fognak ügyködni.

A Portal karrierje végéhez ért, és okosórája sem lesz a Metának.

Az utóbbi időben a Portal fejlesztését egyébként is visszavette a Meta, az elmúlt hónapokban ezt már csak üzleti célokra, vállalatok számára értékesítette a cég, de most ezzel is felhagy. Teljesen leáll a Portal minden formában, emellett pedig az okosórás terveit sem valósítja meg a Meta. 2021 nyarán voltak arról hírek, hogy már készül egy olyan okosóra, ami a Facebooktól jön. Több modell is terítéken volt elvileg, legalább kettő lehetséges eszköz születhetett volna.

Galéria megnyitása

Azt nem tudni, hogy a színfalak mögött hogy állt az okosórás terv, milyen szinten lehetett a megvalósítást tekintve, de most már biztosnak tűnik, hogy nem fog ilyen termék kereskedelmi forgalomba kerülni. A jelentések szerint a Facebookhoz kapcsolódó viselhető kiegészítő alkalmas lett volna videóhívások bonyolítására, és akár két kamerával is rendelkezett volna, hogy képes legyen fényképezni, a felvételeket pedig közvetlenül a közösségi oldalakra tudta volna feltölteni.

Arról nem szólt a fáma, hogy az eddig eladott Portal eszközök karbantartásával, támogatásával mi lesz, de azért remélhetőleg azt fenntartja majd a Meta, és gondoskodni fog arról, hogy a felmerülő hibákat, sebezhetőségeket elhárítsa. Vannak vállalatok, ahol használják ezeket, és egészen biztos, hogy érzékenyen érintené a partnereket, ha teljesen támogatás nélkül maradnának.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére