A Humane jelentős részét bekebelezi a HP, és a korábban reméltnél sokkal kisebb összeget fizet a vállalat. Azt nem tudjuk még, hogy mi lesz a technológiák sorsa, de az biztos, hogy az AI Pin sorsa megpecsételődött, ha még bárki foglalkozik vele, annak is fel kell majd adnia a használatát. A mobilok kiváltására tervezték, végül az elmúlt évek egyik legnagyobb csalódása lett a projekt.
2018-ban született meg a Humane, de sokáig nem igazán lehetett róla hallani, egy ex-Apple dolgozó alapította, és csak 2021-ben lett a startup igazán aktív. 2023-ban az AI Pin ötletével több száz millió dollárt tudott összekalapozni, ez volt az az időszak, mikor szó szerint válogatás nélkül öntöttek nyakon pénzzel minden mesterséges intelligencia projektet. A Microsoft, a Qualcomm, az LG, és mások mellett még Sam Altman is támogatta a Humane elképzeléseit. A hype hatalmas volt, de a termék a tesztelők szerint szörnyen rossz lett.
2024 elejére a vállalat értéke elérte az 1 milliárd dollárt a becslések szerint. Több mint 200 embert foglalkoztatott a Humane a csúcsidőszakban, de 2024-ben több körben leépítéseket kellett meglépni, és a csapat elkezdett zsugorodni. Az AI Pin forgalmazása 2024 áprilisában indult el, de furcsa módon már ezt megelőzően felröppentek az első hírek arról, hogy eladó a vállalat, szeretnék értékesíteni egy nagyobb technológiai cégnek. A HP már akkor potenciális vevőként került képbe, de annak idején még 750 millió és 1 milliárd dollár körüli vételárról beszéltek.
Miután kiderült, hogy az AI Pin katasztrofális, mindössze 116 millió dolláros összegért cserébe vásárolja meg a HP a Humane-t, ami igencsak komoly leértékelődést jelent.
A külső szemlélők egyedül az AI Pint látták a Humane-ből, de az a kütyü végül akkora kudarc lett, hogy a HP már nem is tartott rá igényt. A cég egyetlen "kész" terméke nem része az üzletnek. Ezzel az AI Pinnek végleg leáldozott. Valószínűleg nem sokan vannak, akik még mindig próbálták használni a kütyüt, de most már nekik is le kell tenniük.
Február 28-án teljesen leáll az AI Pin háttérszolgáltatása, ami nélkül a szerkezet nem használható tovább. Miután nem lesz már szerver az eszközök mögött, nemcsak a közvetlen mesterséges intelligencia funkciók állnak le, üzenetküldésre és telefonálásra is alkalmatlan lesz az egyedi termék. A Humane arra hívja fel minden felhasználó figyelmét, hogy mentsék el az összes képet, videót, amit az AI Pinnel készítettek, és ha vannak jegyzeteik, azokat is helyezzék biztonságba.
Minden, ami az AI Pinekkel kapcsolatos a szerverek oldaláról, végleges törlésre kerül majd, semmilyen személyes adatot sem fog megőrizni a vállalat.
Az AI Pinek árát a Humane már korábban elkezdte visszafizetni, ha valaki eddig még nem juttatta vissza a terméket a cégnek, akkor itt az utolsó alkalom erre. A még futó AI Pin előfizetések automatikusan megszűnnek, a fennmaradó összegeket pedig a vállalat ugyancsak visszafizeti minden érintett számára. A kártalanítás a vállalat minden esetben garantálja, ha az érintettek jelzik erre az igényüket.
A felvásárlást követően a HP tulajdonába kerül a Humane által fejlesztett CosmOS operációs rendszer, a teljes technológiai és fejlesztői csapat, valamint a bejegyzett, illetve a függőben levő szabadalmak is. A startup már több mint 300 különböző szellemi tulajdon felett rendelkezett.