Újra a PC-s játékok felé fordulna a Microsoft

Az indie fejlesztőkről, a VR-ről, a közösségi finanszírozásról, a PC-s játékokról és az idei E3-ról is beszélt a Microsoft a GDC-n.

Újra a PC-s játékok felé fordulna a Microsoft

Phil Spencer, a Microsoft Studios vezetője a GDC-n egy kerekasztal-beszélgetés keretei között tárgyalt ki számos témát, melyek kapcsolódnak az Xboxhoz, és általánosan, a Microsoft játékokkal kapcsolatos terveihez. Ebből kiderül, hogy a Microsoft nagyon is követi és tisztában van a trendekkel, és megpróbál majd (legalábbis részben) azokhoz alkalmazkodni, azokat kihasználni.

Fizessünk az alfáért?

Spencer látja, hogy egyre erősödik a trend, melyek szerint a játékosok részt akarnak venni a játékok fejlesztésében, és akár előre is fizetnek azért, hogy a nekik tetsző ötletek megvalósuljanak. A "fizetős alfák" ennek egy módszere, de szerinte nekik platformtulajdonosként nem feltétlenül ezt kell támogatniuk, ugyanakkor arra módot kell találniuk, hogy a fejlesztők a közösséggel finanszíroztathassák játékaikat. Erre egyelőre nem nagyon találni példát konzolos berkekben, így a jövő egyik kihívása az lesz, erre megoldást találjanak.

Tényleg a virtuális valóság a jövő?

Míg a Sony szépen felkavarta az állóvizet VR-területen, csatlakozva a technológiát jelenleg egyedül képviselő Oculushoz, a Microsoft VR-megoldása egyelőre csak pletykák szintjén létezik. Spencer úgy gondolja, tényleg nagy lehetőség van ezekben, de szerinte nem minden játék számára a VR a megfelelő út, és főleg nem feltétlenül a hardcore játékok esetében. "A leghasznosabb a köztes, vagy inkább a casualhoz közelítő anyagoknál lesz, valószínűleg ez a réteg fogja többségében igénybe venni. A technológia ettől függetlenül érdekes, és persze mi is próbálgatjuk már egy ideje."

Spencer elmondta, a Microsoft kutatóközpontjában számos technológián dolgoznak és kísérleteznek egyszerre, többek között a Kinect is innen származik, és a hangfelismerés, meg a Drivatar-rendszer is.

Tényleg debugolhatunk majd az Xbox One-on?

Az indie fejlesztőkkel kapcsolatban a Microsoft korábban azt ígérte, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható Xbox One konzol használható lesz fejlesztői egységként is. Persze nem lesz ilyen egyszerű a dolog, elvégre az gyorsan megnyitná az utat a kalózkodás előtt, de elméletileg a Microsoft engedélyezheti a mezei Xbox One-okban a lehetőséget, hogy fusson rajtuk fejlesztés alatt álló kód.

Spencer elmondta, mindez továbbra is a tervek között szerepel, de egyelőre az ID@Xbox indie program élvezi az elsőbbséget, ez pedig azt jelenti, hogy a Microsoft igyekszik közvetlenül segíteni a független fejlesztőknek. "Egyelőre azt próbáljuk elérni, hogy minél gyorsabban érkezzenek meg ezek a játékok a platformunkra, így inkább arra koncentrálunk, amiket most készítenek ezek a fejlesztők."

Újra a PC felé fordul a Microsoft?

Spencer egyértelművé tette, hogy csodálja azt, amit a Valve tett a PC-s játékiparért az elmúlt 10 évben. Számára is megdöbbentő, hogy a Valve többet ért el ezen a fronton, mint a Windows platformtulajdonosaként a Microsoft. Ugyanakkor biztosított mindenkit arról, hogy a cégen belül már egyértelműen látható a mozgolódás a PC felé. "Biztosan jobban rákoncentrálunk majd a PC-re. Nem a Valve-vel akarunk versenyezni, de platformtulajdonosként a mi feladatunk, hogy komoly befektetéseket végezzünk, és meg is fogjuk tenni."

Spencer biztosított mindenkit, hogy amit most látnak a Microsofttól, annak köze sincs ahhoz, ami ezután következik. Egyelőre azonban nagyon óvatosnak kell lennie a cégnek, és amikor elkezdik felvezetni a PC-s játékokra vonatkozó terveiket, azt ügyesen kell kommunikálniuk - ezzel valószínűleg az Xbox One bejelentése utáni kommunikációs zűrzavarra célzott. "Már a következő pár hónapban lesz ennek látható eredménye, nem kell majd nagyon sokáig várni."

Persze felmerül a kérdés, hogy a Games for Windows Live bezárása, és eleve nem túl jó reputációja után miért gondolják, hogy bárki szóba áll még velük. Spencer ezzel is tisztában van: "Hamarosan ezzel kapcsolatban is beszélni fogunk. Van egy hosszútávú tervünk a multiplayer játékokkal és a windowsos játékpiaccal kapcsolatban, és pontosan tudjuk, hogy amink most van az nem túl jó."

Spencer elmondta, jelenleg is kapcsolatban állnak a Games for Windows Live-platformra egykor fejlesztői stúdiókkal, és egy közösen levezényelt folyamat végeredménye lesz az új rendszer.

Ütős lesz az idei E3

Mindeközben az Xbox One habár jól teljesít, a Titanfall megjelenése előtti adatok szerint jelentősen lemaradt a Sony Playstation 4 konzoljától, ráadásul hivatalosan továbbra sem kapható a világ nagy részén. Ugyan ősszel további 26 országban jelenik meg a gép, sokan azt várják, hogy az E3-on mindent odategyen a Microsoft annak érdekében, hogy szorosabbá tegye a versenyt, és meggyőzze az embereket arról, hogy megvegyék a drágább, kevésbé erős konzolt. Spencer szerint ennek meg is fognak felelni: az előadásra szánható 90 perces időkorlátot máris átlépték, annyi tartalmuk van, ráadásul mindezt úgy, hogy igyekeznek teljesen a játékokra koncentrálni, és nagyon kevés vezető beosztású Microsoft-alkalmazott fog feltűnni menet közben - ami valószínűleg azt jelenti, hogy az unalmas, üzleti jellegű dumát teljesen leépítik.

Phil Spencer, a Microsoft Studios vezetője. Vajon képes lesz helyrehozni a cég tavaly elkövetett hibáit?

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward