A korábbi Futuremark szakemberei, akik egy ideje az UL Benchmark részlegben dolgoznak, folyamatosan fejlesztik a vállalat tesztprogramjait. A 3DMark ennek eredményeként nemrégiben kapott PCI Express Feature tesztet, amellyel ellenőrizhető, milyen sávszélesség mellett kommunikál az adott videokártya az aktuális rendszerrel, igaz, ez az eredmény csak egy elméleti maximális határt mutat, amit a valóságban nem igazán ér el a termék, ha átlagos terhelésre kerül sor. Most újabb teszttel egészítették ki a 3DMark repertoárját, amelynek köszönhetően a Variable Rate Shading technológiában rejlő lehetőségeket is hatékonyan lehet szemléltetni mind látványvilág, mind pedig teljesítmény terén. A teszt megmutatja, milyen hatást gyakorolnak a teljesítményre és a látványvilágra az agresszív, illetve a kevésbé agresszív VRS beállítások.
Maga a VRS egyébként azzal a céllal jött létre, hogy teljesítményt spóroljon: segítségével a színpad szélein lévő tartalmakat, a gyorsan mozgó objektumokat, illetve a sötétben lévő tartalmakat is alacsonyabb részletességgel renderelheti le a rendszer, így pedig értékes erőforrásokat spórolhat meg, amelyeknek köszönhetően gyorsabban készülhet el egy-egy képkocka. Ez a funkció sok helyzetben jöhet jól – az egyik olyan terület, ami sokat profitálhat belőle, az a virtuális valóság.
A benchmark futtatásához a legfrissebb Windows 10 kiadásra, vagyis a 1903-as buildre van szükség, valamint kell egy olyan GPU is, amely Tier 1 VRS támogatással, illetve az „AdditioinalShadingRatesSupported” funkció támogatásával egyaránt rendelkezik. Ilyen GPU-t az Nvidia Turing sorozatában találunk (GeForce GTX 16, illetve GeForce RTX 20 sorozat), valamint az Intel Ice Lake processzoraiban található Gen11-es iGPU is alkalmas a benchmark futtatására. A Variable Rate Shading benchmark használatához 3DMark Advanced Edition kiadásra van szükség, ahhoz ugyanis ingyenesen elérhető a teszt. Aki pedig éppen 3DMark Advanced Edition csomagra vágyik, mostantól egészen szeptember másodikáig bezárólag 75%-os kedvezménnyel érheti el a Steam áruházban, méghozzá itt.