Shop menü

ÚJ HANGOT KAP CLAPTRAP A BORDERLANDS 3-BAN

Fellner Hajnalka
Fellner Hajnalka
Új hangot kap Claptrap a Borderlands 3-ban

A szeptemberben megjelenő játékban máshogy szólal majd meg az ikonikus karakter: David Eddings helyett, aki eddig az összes Borderlandsben, még a Telltale-féle Tales from the Borderlandsban is szinkronizálta, Jim Foronda vette át a szerepet.

A dolog hátterében a jelek szerint anyagi ügyek állnak. Eddings szerint eddigi munkáiért nem kapott fizetést, ami furcsának tűnhet, de azt tudni kell hozzá, hogy a Gearbox licencekért és üzleti fejlődésért felelős alelnöke volt ezekkel párhuzamosan. 2017 márciusában viszont otthagyta a céget, ezért most pénzt kért az újabb szereplésért.

A Gearbox szerint a normál szinkronszínészi fizetést ajánlották neki, de Eddings ezt elutasította, így aztán megállapodtak Forondával. Ő egyébként szintén veterán a szakmában, hiszen többek között a Fullmetal Alchemistben, a Tokyo Ghoulban, illetve a korábbi Borderlands-játékokban is hallhattuk már a hangját.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére