Új előzetest és megjelenési dátumot kapott a Headlander

Július 26-án jön a Double Fine kissé bizarr, de vicces platformjátéka.

Új előzetest és megjelenési dátumot kapott a Headlander

Új előzetest és egy megjelenési dátumot társíthatunk a tavaly bejelentett új Double Fine játékhoz. Eddig annyit tudunk a Headlanderről, hogy hibernációból ébredünk kalandjaink elején, méghozzá arra, hogy a világ nem egészen olyan, ahogy otthagytuk elalvás előtt. Az emberiség gyakorlatilag kihalt, az emberek tudata robottestekbe költözött és így a gépek uralják az univerzumot. Ráadásul saját testünk is eltűnt és most egy sisakba bújtatott fejként létezünk csupán, mint az utolsó organikus életforma – szerencsére seregnyi robot vár arra, hogy kipótolja apró hiányosságunkat.

Az előrehaladás érdekében különböző rejtvényeket kell megoldanunk, illetve ellenséges robotok fejét kell leszippantanunk vákuum-erőnk segítségével. Miután ez megtörtént, leszállhatunk az adott gép vállaira és fej-egységként használhatjuk képességeit. Mivel a robottesteket nem lehet javítani vagy gyógyítani, folyamatosan arra kényszerülünk, hogy új gazdát keressünk magunknak. Erre egyébként a különböző képességek használatához is szükség van. Megtaláljuk a platformjátékok kötelező kellékeit, vagyis a különböző erősítőket, átalakítókat is. Végső célunk az, hogy megtaláljuk a legmagasabb hozzáférési szinttel rendelkező robotot és eljussunk a város központjába.

A Headlander erőssége a humor és az 1970-es évek tudományos fantasztikumára épülő környezet, melyben olyan klasszikusokra kacsintanak ki, mint a Rollerball vagy a Logan futása.

*dobpergés* A játék július 26-án érkezik PC-re és PS4-re.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward