Shop menü

ÚJ BATMAN JÁTÉK A LÁTHATÁRON

Bár hivatalosan még nem jelentették be, de már biztos, hogy még az idén új Batman Arkham játékot kapunk.
Tibor Kovács
Tibor Kovács
Új Batman játék a láthatáron

Még az idén fog megjelenni az új Batman Arkham játék, bár azt még nem lehet tudni, hogy a sorozat eddigi fejlesztője, a Rocksteady Games áll-e mögötte. Maga a megjelenés ténye is csak a Time Warner értekezletén derült ki, amelynek témája a cég 2012 negyedik negyedéves teljesítménye volt. A Yahoo! Finance-on megjelent anyagban is mindössze egyetlen mondat utal a játékra, amely a cég egyik üzleti és adminisztrációs vezetője, John K. Martin szájából hangzott el: "Ebben az évben is erősek leszünk játékfronton, ebbe beletartozik a Batman Arkham sorozat következő része."

A Warner Brothers Interactive és a Rocksteady Studios 2009-ben adta ki a kitűnő Batman: Arkham Asylumot, melyet 2011-ben a nem kevésbé kitűnő Arkham City követett, tehát az ütemezés valóban időszerűnek tűnik. Magát a játékot eddig nem jelentették be hivatalosan, de tavaly már voltak róla jelentések, hogy a Rocksteady új Batman részt fejleszt. Azt is rebesgették, hogy az új darab az amerikai képregények ún. Silver Age (kb. az 1956-1970 közötti) korszakából merít, és a sztoriban Batman életében először fog találkozni Jokerrel. Az erről szóló jelentések szerint a játék várhatóan 2014-ben fog megjelenni. Talán két külön játékról van szó, bár valószínűbbnek tűnik, hogy a források ugyanarról beszéltek, és az új Batman rész mégis még az idén megjelenhet. Így, vagy úgy, hamarosan hivatalosan is be kell jelentsék, és reméljük akkor újabb részletekre is fény derül.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére