Transistor - egy lány és egy kard dala

A Supergiant a Bastion elbűvölő fantasy-világa után egy cyberpunk világba repíti el a játékost. A főhős ezúttal egy vörös hajú lány, társa pedig egy titokzatos kard.

Transistor - egy lány és egy kard dala

1. oldal

Végre megjelent a Bastion fejlesztőinek új játéka, a Transistor. A Supergiant Games 2011-ben rengeteg díjat és elismerést begyűjtött, így nagy reményekkel vártuk a szintén digitális terjesztésű „folytatást”. A csapat ráadásul most független úton viszi piacra az anyagot (és nem a Warner Bros. segítségével), ami jellemzően több kreatív szabadságot biztosít a készítőknek. A Transistorral bemutatják „világuk mérlegének” másik oldalát is: a Bastion fantasy-díszletei között egy fiú volt a főhős, ezúttal egy lány, akit egy cyberpunk világban irányítunk.

Red, a hangját vesztett énekesnő kalandja kezdetén egy kardot húz ki egy férfi testéből – a kard pedig beszél hozzá. Nem is sokat fogunk ezután filozofálni, hogy mi is történik, egyből megtámad minket a tutorial, hogy úgy mondjam. Még ha kicsit zavaros is első ránézésre az új játékosoknak, hogy miről is van szó, hamar eligazítanak. A játékmenet majdhogynem egy az egyben olyan, mint amilyen a Bastion esetében volt. A festett háttéren izometrikus nézetben szaladgálunk, de az animáció immár jóval folyamatosabb, szebb – mind a főhősé, mind az ellenfeleké.

A játékmenet és a történet is, mondhatni, a kard körül forog. A hátunkba szánt, de ehelyett kezünkbe került karddal minden nekünk rontó robotikai rémálmot elegánsan felapríthatunk. Alapjáraton a kard támadása amolyan erőgyűjtés-lövés stílusban távolról is használható, de ha úgy érezzük, túl sokan vannak és túl nagy a nyüzsgés, némi pontgyűjtés után beléphetünk a "tervező mód" stratégiailag hasznos „álló” idejébe.

Ilyenkor egy egész utasítás láncolatot adhatunk ki a főhősnek, mit lőjön, hova szaladjon, és megint mit lőjön. Visszalépve a valósidejű részbe ezeket automatikusan, a klikkelés kapkodását megkerülve el is végzi. Ilyenkor nem tudunk mozogni, az akciót megszakítani, de ez talán nem is baj, igencsak látványos és gyors lesz a támadás. Ellenfeleink a Camerata nevű szervezet robotjai lesznek, amelyek azonban nem pusztulnak el egyből, amint lecsapjuk őket: felszedhető tojásokat hagynak maguk után, amelyekből újra feltámadhatnak ha otthagyjuk őket.

2. oldal

Hogy miért is üldözik szegény énekesnőt, miért szánták neki a kardot, és az miért kötött ki egy látszólag ismerős fickó mellkasában ehelyett, erre nem ad választ a történet azonnal, a rejtély felfedése a játék történetének iránya. A kard maga egy óriási kétkezes pallos, amiben áramkörök futnak. Folyamatosan beszél hozzánk, de olyan hangon, hogy nem tudjuk eldönteni, most épp kielégül, vagy teljesen indifferens a helzetünkkel kapcsolatban… Egészen "érdekesen" kommentálja a harcokat, például: óh, most beledugtál engem egy robotba, igen. Őszintén nem tudom, mit gondoljak erről.

A játék helyszíne egy Cloudbank nevű város, amely kellően cyberpunk ahhoz, hogy felismerhető legyen (neonfények, vállalatok, robotok), de ahhoz nem, hogy a világnak tulajdonképpeni mélységet adjon. A gond ezzel csak az, hogy díszletként sem túl érdekes, néhány kellően eredeti díszítőmotívumot leszámítva egyáltalán nem nevezhető eredetinek, sem eléggé változatosnak, hogy ellenpontozza a viszonylag szerény játékmenetet, amellyel együtt már egy kicsit problémás a képlet.

Ez nem értékítélet, nem is frusztráció, elvégre ha a fejlesztők első játékához, a Bastionhoz viszonyítunk, kapunk még egy olyan kaliberű játékot, lecsiszolt élekkel, vagy talán… még olyanabbat, de valahol furcsa, hogy egy nem is annyira kispénzű fejlesztőcsapat miért nem gondolkozott ennél is tovább. Maga a játékmenet, miután kiismertük a skillrendszer fejlesztési lehetőségeit, feltérképeztük a harcok és feladványok rendszerét, egy idő után nem valami érdekes. Adva van tehát a követelmény, hogy a sztori, a világépítés, a karakterek lehetnének mélyebbek, de valahogy nem is céloztak túl magasra.

Persze, nézőpont kérdése, Red kálváriája azért jóval érdekesebb, mint a Kölyök kalandja, és van az egész játék atmoszférájában valami régivágású, Final Fantasy-szerű poézis, az öntudattal rendelkező kard olyan kellemes olvasmányélményeket juttathat eszünkbe, mint az Elric-ciklus, és részleteiben felfedezhetünk benne finom dolgokat. Rendkívül erős atmoszférateremtés jellemzi, zenei és vizuális szempontból is, csak sajnos ez hamar kimerül, és csak akkor adhat nagyszerű élményt, ha már az első percekben megfog a játék. Melankolikus darab, keserédes befejezéssel, ha az ember odafigyel, rá tud telepedni ez a hangulat rendesen.

3. oldal

Mindenesetre, ami tartalmat nyújt, és ahogy azt tálalja a játék, az tökéletesen elegendő és tiszteletre méltó egy olyan címhez, amely ott van kedvenc digitális boltunkban, és amit csak azért veszünk meg, mert most éppen le van akciózva 5 dollár környékére, vagy még lejjebb. Látva, hogy ez a játék PC mellet megjelenik PS4-re is, ahol olyan extrém adalékokat is kapunk, mint a kard beszédére villogó kontroller… hát, nem is tudom.

Ennél több platform kellene. El tudom képzelni, hogy a Transistor kedvenc kézikonzolunk, esetleg tabletünk egyik legjobb és legemlékezetesebb címe lesz, akár azt is, hogy kihívást, szórakozást nyújt egy laptopon egy hétvégére, de valahogy nehezen tudom magam elé képzelni, hogy a nappaliban, óriási tévén ezt nyüstöljük két nagyobb cím között.

A Transistor korrekt játék a maga műfajában (mintha olyan sok lenne), leköti az embert, de valahogy nem a történetével és a játékmenetével együtt, szintézisben, hanem valahogy… külön-külön. Így megmarad a tisztességes középszer.

Tehát íme, Bastion, ami egy „kisfiú fantasy-világban”, és íme, Transistor, ami egy „lány cyberpunk-világban”. Ha ezt a koncepciót trilógiává bővítik valami olyasmivel, amiben egy hímnős csápatag hernyót irányítunk egy lovecrafti horrorban, és ezt a három címet egyben árulják, esküszöm, bátran fogom ajánlani akár egy dobozos kiadás megvételét is. De most még… hát, na bumm.

Platform: PC, PS4

Tesztplatform: PC

Értékelés: 70%

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward