A Roblox egy nagyon érdekes kezdeményezés, amiben kezdetben még viszonylag kevesen hittek, azonban már 2019-ben átlépték a 100 millió felhasználót, tavaly pedig már havonta 200 millió aktív havi játékosszámmal büszkélkedhettek.
A Roblox tulajdonképpen egy olyan virtuális platform, amelynek keretein belül a felhasználók saját, multiplayer fókusszal rendelkező játékokat készíthetnek, és aztán ezekkel pénzt is kereshetnek. Mint ahogy a játékiparnak általánosan, úgy a Robloxnak is elég jól jött a koronavírus-járvány, ugyanis a felhasználók száma 40%-kal emelkedett, a napi felhasználói aktivitás pedig 85%-kal.
Érdekes, hogy a Roblox aktív felhasználóinak 56%-a kiskorú, egészen konkrétan 13 év alatti.
A valós pénz egy virtuális valután, a Robuxon keresztül vándorol az ökoszisztémába, a felhasználók ezt költhetik el a rendszeren belül, ráadásul a Roblox az adott játékra elköltött pénz 70%-át odaadja annak készítőjének. Ezzel együtt a vállalat pénzügyi helyzete érdekesen alakult.
Ugyan 2020-ban 923 millió dolláros forgalmat csináltak, emellé 253 millió dollár veszteség társult, míg 2019-ben még csak 71 millió dollár veszteséget könyvelhettek el. A tavalyi évben a Roblox összesen 328 millió dollárt fizetett ki a játékok készítőinek, akik közül több mint 1250-an kerestek az évben 10 ezer dollárnál többet, és 300 olyan fejlesztő is akad, aki megkereste a 100 ezer dollárt.
A vállalat a New York-i tőzsdén lépett be a nagyfiúk közé, és a bevezetés napján a részvények 69,5 dolláron zártak, amivel így a cég piaci kapitalizációja 38,26 milliárd dollár.
Összehasonlításként, az Electronic Arts jelenleg 37 milliárdot, a Take-Two 18,98 milliárdot, a Ubisoft pedig 8,16 milliárd dollárt ér. Mindenesetre elemzők szerint a következő hónapokban feloldódó lezárásokkal és a vírus várható lecsengésével együtt a Roblox növekedése is le fog lassulni, de ezzel együtt is legalább 56%-kal nagyobb bevételt, tehát legalább 1,44 milliárd dollárt várnak idénre.