Továbbra sem fogy a Wii U, játékokon kívül próbálkozik a Nintendo

A Wii U-ból másfél év alatt sem ment el annyi, mint PS4-ből 5 hónap alatt. A cég veszteséges, a játékokon kívül keresné a kiutat.

Továbbra sem fogy a Wii U, játékokon kívül próbálkozik a Nintendo

A Nintendo is közzétette a március 31-ig tartó üzleti évének eredményeit, és ahogy az várható volt, nem túl rózsás a helyzet. A teljes bevétel 571,7 milliárd yent, vagyis 5,6 milliárd dollárt tett ki, ami az előző évinél 10%-kal kevesebb. Mindez 23,2 milliárd yen (228 millió dollár) nettó veszteséget jelent, szemben a tavalyi szerény, 7,1 milliárd yenes (69,9 millió dolláros) nyereséggel.

A Nintendo mindenesetre pozitívan áll a következő, 2015-ös üzleti évhez. A cég előrejelzése szerint 590 milliárd yenes forgalom mellett 20 milliárd yen nyereség lesz a várható eredmény.

A Wii U mindenesetre továbbra sem túl kelendő. A teljes üzleti évben 2,72 millió konzolt szállított le az üzleteknek a Nintendo, így a 2012-es megjelenése óta összesen 6,17 millió gép talált utat a viszonteladókhoz. Szoftveres fronton eddig 32,28 millió Wii U-s játék kelt el, ebből a most zárt üzleti évben 18,9 millió talált gazdára. Az idei évre a Mario Kart 8 és az új Super Smash Bros. érkezik, amitől jelentős fellendülést vár a cég.

Nintendo 3DS-ből a megjelenése óta már 43,3 milliót szállított le a Nintendo, amire összesen 162,92 millió eladott szoftver jut. A 2014-es üzleti évben a legkelendőbb anyag a Pokémon X/Y volt, 12,26 millió eladott példánnyal, amit az Animal Crossing: New Leaf követ 7,66 millióval.

A játékokon kívül keresné a megváltást a cég

Ahogy arról már korábban is hallhattunk Satoru Iwata elnöktől, a Nintendo a játékiparon kívül terjeszkedne tovább. A szórakoztatás "újraértelmezésével" a cég olyan termékeket fejlesztene, melyek javíthatnak a felhasználók életminőségén. Ezekre az új eszközökre teljesen új platformként tekint a Nintendo, és megkülönböztetné őket a játékkonzoloktól. Első körben az egészséggel kapcsolatos termékekre koncentrálna a vállalat, melyhez egyedi módon állnának hozzá, előnyt kovácsolva a jelentős mennyiségű videojátékos szellemi termékükből.

Ha már a szellemi termékeknél tartunk, a befektetők gyakori kritikája Iwata elnökkel szemben, hogy nem használja ki megfelelően a Nintendo ikonikus, világszerte népszerű karaktereit. Ezen is változtatni szeretnének a japánok: aktívabb licencelést, és nagyobb láthatóságot terveznek egyedi szellemi termékeiknek.

Ettől függetlenül persze a videojátékos üzletágat sem hagyják magára. "Úgy hisszük, hogy a szórakoztatás az egyediségben rejtőzik, így a Nintendo továbbra is egyedi termékeket és szolgáltatásokat fog piacra vinni. Alapvető stratégiánk marad, hogy dedikált videojátékos platformokat készítsünk, és ezeket hardveresen és szoftveresen integráljuk, és kihasználjuk a Nintendo sajátságos előnyeit" - szól a hivatalos közlemény, mely szerint az egységes Nintendo ID-k bevezetése, az okoseszközök kihasználása, és a vásárlókkal való hosszútávú kapcsolat kialakítása mind ide tartozik.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward