Továbbra is 13 milliós eladást várnak a Battlefronttól

Az Electronic Arts szerint nem tapasztalható gyengülés az eladásokban, továbbra is kitartanak a 13 millió mellett.

Továbbra is 13 milliós eladást várnak a Battlefronttól

Nem olyan rég írtunk arról, hogy a GameStop vezérigazgatója szerint több nagyobb AAA-kategóriás játékból is kevesebb fogyott az üzleteikben, mint arra számítottak. Aztán persze több elemző rámutatott arra, hogy vélhetően a digitális értékesítések egyre magasabb száma miatt lehetséges ez, mert szerintük bizony sem a GameStop által említett Star Wars Battlefront, sem pedig a Halo 5 nem teljesít rosszabbul vártál.

Ettől függetlenül persze a befektetők azért aggódni kezdtek, így az Electronic Arts operatív igazgatójának, Peter Moore-nak kellett kicsit lenyugtatni a kedélyeket. Moore egy konferenciahíváson közölte, hogy szerinte a GameStopot vezetőjének kijelentése némileg meglepő, ráadásul felhívta a figyelmet arra, hogy a GameStop pénzügyi igazgatója később ki is javította a vezérigazgató közleményét.

Moore megerősítette, hogy továbbra is kitartanak amellett, hogy a Star Wars Battlefront legalább 13 millió példányban fog elkelni, és jelenleg egyáltalán nem tapasztalnak semmilyen gyengülést az eladások terén. Ráadásul hamarosan a film megjelenésével egy újabb nagyobb lökést kaphat majd a játék.

Moore ezen kívül a befektetőknek elmondta, nincsenek arra vonatkozó terveik, hogy mindenképpen évente jelentessenek meg egy Star Wars-játékot. Jelenleg valójában egy bejelentett címről tudunk, ami az Uncharted-játékok volt írónőjével, Amy Henniggel készül a Visceral csapatánál.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward