Története legjobb évét zárta a Capcom

A Monster Hunter World sikere alaposan felhúzta a kiadó eredményét.

Története legjobb évét zárta a Capcom

Az 1979-ben alapított, immár 38 éves Capcom bejelentette, hogy fennállásának legsikeresebb pénzügyi évét zárta 2017-ben. Ez számok tekintetében azt jelenti, hogy 867 millió dolláros bevétellel 8,4%-kal múlták felül az előző évet, ami mellé 160 millió dolláros üzemi eredmény társult, ez pedig 17,5%-os javulás tavalyhoz képest. A Capcom megjegyezete, hogy az üzemi eredmény már az ötödik éve növekszik folyamatosan.

A nagy siker nem véletlen: leginkább annak köszönhető, hogy a Monster Hunter World alaposan letarolta a piacot. Eddig összesen 7,9 millió példányt adtak el belőle, amivel egyébként a Capcom történetének legkelendőbb játékává vált. Igen, ez azt jelenti, hogy jobban fogyott, mint bármelyik Street Fighter vagy Resident Evil. Korábban egyébként a Resident Evil 5 tartotta a kiadó csúcsát a maga 7,3 milliós számával.

Ez azt jelenti, hogy a Monster Hunter kitörése a Nintendo kézikonzoljairól rendkívül sikeres volt, és végre teljes mértékben meg tudta hódítani a nyugati közönséget is. És persze a PC-s megjelenés még hátra van. A tavalyi évből a kiadó még aResident Evil 7-et, valamint a Nintendo Switch-re megjelent Monster Hunter XX-et és azUltra Street Fighter II-t emelte ki. Azt viszont egyértelművé tették, hogy az új Marvel vs. Capcom nem teljesített jól.

A Capcom történetének tíz legkelendőbb játékai egyébként a következők:

  1. Monster Hunter: World – 7,9 millió
  2. Resident Evil 5 –7,3 millió
  3. Resident Evil 6 –7,1 millió
  4. Street Fighter II –6,3 millió
  5. Resident Evil 7 – 5,1 millió
  6. Resident Evil 2 –4,96 millió
  7. Monster Hunter Freedom 3(Portable 3rd) – 4,9 millió
  8. Monster Hunter X (Cross) –4,3 millió
  9. Monster Hunter 4 Ultimate –4,2 millió
  10. Monster Hunter 4 –4,1 millió

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward