Shop menü

TÖBB MINT 800 KM-T MENT AUTÓPÁLYA TEMPÓVAL AZ ÚJ, REKORDER VILLANYAUTÓ

Minden eddiginél nagyobb hatótávot tudtak elérni az új kombival, és ehhez a CATL új Qilin akkumulátorát használták, meglehetősen nagy méretben.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Több mint 800 km-t ment autópálya tempóval az új, rekorder villanyautó

A villanyautók egyre nagyobb hatótávokat tudnak elérni, de szó nincs arról, hogy olyan robbanásszerű fejlődés következett volna be ezen a területen az elmúlt években, mint amibe előzőleg reménykedtek. A CATL legújabb fejlesztése azonban a tervek szerint halad előre, és most a kínai Zeekr 001-ben ezt sikerült valós körülmények között tesztelni.

A Zeekr nevét talán nem hallották korábban az olvasóink, de az egészen biztos, hogy ez a jövőben meg fog változni. A 2021-ben létrehozott márka a Geely égisze alatt jött létre, és a célja az lesz, hogy versenyre keljen a Teslával, a Nióval, valamint a BYD-vel. A Zeekr 001-ről már tavaly azt rebesgették, hogy ez lesz az első olyan autó, amivel ténylegesen meg lehet majd tenni 1000 kilométeres utat, és ebben egy teljesen új akku a partnere.

Galéria megnyitása

Egy egészen kívánatos, shooting brake formavilágú autóval állunk szemben, ami a kínai CLTC hatótávteszten valóban rekordot ért el, 1032 km-es eredményt hozott össze. De mint minden esetben, ezt a számot érdemes erős fenntartásokkal kezelni, de a napokban egy valós mérésnek is alávetették a járművet. Konzisztensen utaztak vele autópályán, hogy kiderüljön, ilyen tekintetben mire képes, ha már olyan sokat ígér, és tényleg nem okozott csalódást a jármű. 864 kilométerre jutottak vele 100 százalékos töltöttségi szintről startolva, és addig hajtották az autót, míg az le nem állt.

Galéria megnyitása

120 km/h-s sebességgel, négy felnőttel a fedélzetén tudott megtenni 840 kilométeres távot, és ekkor már azt jelezte, hogy lemerült, de még volt benne egy minimális vésztartalék, így minimális tempóban még további 24 km-t tudott „elkúszni”. Ez a tartalék arra szolgálna, hogy a következő töltőoszlopig el tudjon jutni a figyelmetlen sofőr, aki a merülésről szóló jelzésekről nem vett tudomást. Korábban a Lucid Air Dream Edition tudott 800 km körüli távot teljesíteni 110 km/h körüli tempóval, de ezt a Zeekr gond nélkül überelte.

Itt látható először éles bevetésen a CATL legújabb akkutechnológiája, ugyanis a Zeekr 001-et a 140 kWh-s kapacitással szolgáló Qilin akkupakk szolgálja ki. Ezzel már tavaly részletesebben is volt alkalmunk foglalkozni, mert több szempontból is érdekes megoldásról van szó. A Qilin telep kiemelkedően jó, 255 Wh/kg-os energiasűrűséggel bír, és 72%-os a térfogati hatékonysága, ami a ma gyártásban levő megoldások között ugyancsak rendkívüli.

Galéria megnyitása

Azt mindenképpen ki lehet jelenteni, hogy nincs új a nap alatt abból a szempontból, hogy a rekordot a Zeekr 001 egy nagyobb akkumulátorral tudta összehozni, hiszen jelenleg nincs más egyszerű személyautó, amibe 140 kWh-s akkumulátorcsomag foglalna helyet. A hatótávban a Lucid Air Dream Editionhöz lehet mérni az autót, ami egyébként nagyon hasonló termetű összességében, egy minimálisan nagyobb a Lucid Air, de a súlyt tekintve nincs számottevő különbség, mért adat szerint 2345 kg a Zeekr 001 a hatalmas akkuval, ami magában 727 kg-ot nyomhat.

Galéria megnyitása

Ha minden a Geely tervei szerint megy, akkor a Zeekr 001 belátható időn belül megvásárolható lesz majd Európában is. Az utóbbi időben elkezdtek megszaporodni az öreg kontinens útjaira kigördülő kínai villanyautók, és tekintve, hogy mit nyújt hírünk alanya, könnyen lehet, hogy gyorsan meg is találja majd a vásárlóközönségét.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére