Több ezer órányi ingyenes tartalom a Sony tévéken

A Sony és a fuso interaktív tévé szolgáltató együttműködésének köszönhetően számos magyar tartalomszolgáltató kínálata válik elérhetővé a Sony internetképes televízióinak, valamint internetképes Blu-ray lejátszóinak és házimozi rendszereinek köszönhetően.

Több ezer órányi ingyenes tartalom a Sony tévéken

Napjainkban a Sony Magyarország és az NRC piackutató ezerfős reprezentatív felmérésének eredménye szerint a 18 és 49 év közötti életkorú magyar lakosság 8 százaléka rendelkezik okostelevízióval.

Az okostévé tulajdonosok fele legalább havi rendszerességgel, míg 10-15 százalékuk napi gyakorisággal használja televízióját internetes tartalmak megtekintéséhez. A Sony saját felmérése szerint az okostévék vásárlóinak körülbelül fele már hajlandó lenne fizetni a tévéken keresztül elérhető plusz tartalmakért (zenei tartalmak, filmek letöltése, játékok, Skype elérése).

A fentiek alapján az okostelevíziók a jövőben egyre komolyabb teret hódíthatnak maguknak, így idővel arra is megvan az esély, hogy a televízió váljon a háztartásokban az internet első számú megjelenítő eszközévé. Ehhez persze az is szükséges, a felhasználók számára minél több, minél jobb minőségű tartalom álljon rendelkezésre, azaz maximálisan ki tudják aknázni az internetképes televíziókban rejlő lehetőségeket.

A Sony pont ez utóbbit szeretné elősegíteni. A vállalat nemrégiben nagy lépést tett a minőségi tartalmak biztosítása felé, amikor a fuso interaktív tévé szolgáltatóval együttműködésbe lépett. Az együttműködés gyümölcseként elérhetővé vált egy alkalmazás, amelyen keresztül számos magyar tartalomszolgáltató műsorait lehet megtekinteni – ezek között népszerű sorozatok, filmek és ingyenes internetes tartalmak egyaránt jelen vannak.

A szolgáltatást minden 2009 óta vásárolt internetképes Sony Bravia televízión el lehet érni, sőt, az internetkapcsolattal nem rendelkező televíziók esetében is lehetőség van a szolgáltatásban rejlő lehetőségek kiaknázására, ehhez csak internetképes Sony Blu-ray lejátszóra vagy internetképes Sony házimozi rendszerre van szükség.

Pozitívum, hogy a Sony nem csak azokra gondolt, akik évekkel ezelőtt beszerezték internetképes Sony televíziójukat, hanem azokra is, akik más gyártó LCD vagy plazmatelevízióját használják: nekik akár a legolcsóbb internetképes Sony Blu-ray lejátszó beszerzésével is lehetőségük nyílik az újítás használatára.

A Sony és a fuso együttműködése ezzel persze még egyáltalán nem ért véget: a páros a Sony legújabb, 2013-as modelljeibe is integrálni fogja a szolgáltatást, amelyeknél immár a teljes fuso koncepció megvalósításra kerül.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward