Több bolygó és négy új Vault Hunter a Borderlands 3-ban

A Gearbox remek hangulatú bemutatót tartott a PAX Easten.

Több bolygó és négy új Vault Hunter a Borderlands 3-ban

A március 28-án este hét órakor kezdődő panelen a Gearbox számos érdekességgel szolgált, ráadásul a show-ra sem lehetett semmi panasz, hiszen az ajándékosztástól a bűvésztrükkön át a kiválóan lekezelt technikai malőrökig minden volt.

Borderlands 3

A stúdió megerősítette a játék létezését, 2019-et pedig a Borderlands évének nevezték. A projekten már öt éve dolgoznak, szívüket-lelküket beleadták, hogy méltó folytatást készíthessenek.

Az előzetesből kiderül, hogy négy új Vault Hunter érkezik majd, köztük egy Siren mágikus karokkal, és egy nagy robotfigura. Régi ismerősök is visszatérnek, beleértve Claptrapet.

Az egyik legfontosabb újdonság, hogy a Borderlands 3 nem egyetlen bolygón játszódik, a videóban Pandorán kívül egy rakásnyi határozottan eltérő planétára is vethetünk egy pillantást. Nem hiányzik majd az eszelős méretű arzenál sem, tehát lesz mivel szitává lyuggatni az ellenfeleket.

Bővebb infókra április 3-án számíthatunk.

Borderlands 2 & The Pre-Sequel

Mindkét játék 4K-s textúracsomagot kap, amit ingyenesen tölthetünk le. Érintettek a karakterek, a járművek, a fegyverek és a környezet is.

Bónuszként érkezik néhány extra grafikai finomság, mint a nagyobb felbontású dinamikus árnyékok, vagy a jobb élsimítás. Ezek egy része automatikusan aktiválódik a letöltés után.

A textúracsomag április 3-tól érhető el.

Borderlands: Game of the Year Edition

A 2009-es Borderlands tér vissza GOTY verzióban, mely ingyenesen jár mindenkinek, akinek steames könyvtárában ott van az eredeti játék.

Néhány fontos módosítás is érkezik, például egy minitérkép, amit ki-be kapcsolhatunk, vagy az egyszerűsített inventory, és a lőszer, gyógyszer automatikus felvétele. A végső boss keményebb kihívást nyújt majd, de erről nem árultak el pontosabb részleteket.

Ha játszottunk a Borderlands 2-vel, vagy a The Pre-Sequellel PC-n, 75 ingyenes aranykulcsot, és két új fegyvert kapunk. Hat friss legendás mordály is várható, és a grafikán is csinosítottak.

A Borderlands: Game of the Year Edition április 3-án jelenik meg.

Pathologic 2

A hátborzongató kalandjáték remake-je új trailerrel jelentkezett a panelen, mely bepillantást nyújt a játék rémisztő világába, és bemutatja szomorú, beteges lakóit, akiket meg kell majd mentenünk.

Erre csupán 12 napunk lesz, vagy legyűr minket a járvány. Mivel túlélőelemek is vannak, oda kell figyelnünk az evésre, ivásra, és alvásra, szóval jól be kell osztani az időnket.

A Pathologic 2 május 23-tól érhető el a Steamen.

Risk of Rain 2

Szintén szó esett a Hopoo Games multiplayer roguelike kalandjáról, mely az egyjátékos lehetőségek mellett maximum négyfős co-opot is biztosít. Új és visszatérő túlélők, hatalmas, kézzel készült pályák, rengeteg lore, nagy bossok, ranglisták, és egyéb finomságok várnak ránk.

A Risk of Rain 2 korai hozzáférése már elérhető a Steamen. Ha március 30-ig megvesszük, kapunk egy plusz példányt, amit ajándékba adhatunk valakinek.

A stúdió nagyjából egy évesre tervezi az early accesst, három fő feladattal: több tartalom, bombasztikus befejezés, és különböző finomhangolások szerepelnek a tennivalók listáján.

Érdemes megnézni az egész panelt, tényleg nagyon jó volt.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward