Hamarosan érkezik a The Witcher 3: Game of the Year Edition (vagy Complete Edition bizonyos régiókban), ami tartalmazza majd a játékhoz megjelent összes ingyenes és fizetős tartalmat. Aki azonban már elkezdte az alapjátékot, és valamiért ezzel a verzióval szeretné esetleg folytatni, az csalódni fog.
Marcin Momot, a CD Projekt RED közösségi menedzsere ugyanis elárulta, hogy az alap kiadás mentései nem lesznek kompatibilisek a Game of the Year változattal, legalábbis konzolokon biztosan nem. A magyarázat rendkívül egyszerű: a konzolok rendszerei az új változatot teljesen különálló termékként kezelik majd, ezzel pedig a CD Projekt RED nem tud semmit kezdeni. Ez egyben azt is jelenti, hogy a két játék két külön achievement-listával is rendelkezik majd.
Ez persze nem feltétlenül akkora probléma, elvégre a Game of the Year Editiont amúgy is főként azoknak az újoncoknak érdemes megvennie, akik most vágnának bele először a játékba. Akik korábban már játszották, azoknak azt ajánlja a CD Projekt RED, hogy vásárolják meg a szezonbérletet, hiszen azzal pontosan ugyanazt az eredményt érik el, mint a GotY-kiadás megvásárlásával.
A The Witcher 3: Wild Hunt - Game of the Year Edition augusztus 30-án jelenik meg PC-re, Xbox One-ra és PS4-re.