Tényleg csípősre sikeredett az AMD Capsaicin Show

Volt Polaris 10 bemutató, rengeteg szó esett a virtuális valóságról, és a vállalat két GPU-s csúcskártyájáról is lerántották a leplet.

Tényleg csípősre sikeredett az AMD Capsaicin Show

Kezdődik a móka

Az AMD egy ütős rendezvényt tartott a GDC 2016 alkalmával, amelynek keretén belül a VR kapta a főszerepet. Számos nagy és neves piaci szereplő tűnt fel a vállalat standján: játékfejlesztők, VR headset fejlesztők és PC fejlesztők éppúgy voltak köztük, mint filmipari szakemberek.

A könnyed show alkalmával néhány fontos kezdeményezésről is esett szó, valamint a jövőbeni terveket is felvázolták a vállalat illetékesei. Megtekinthettünk működés közben egy Polaris 10 GPU köré épülő videokártyát, sőt, lehullott a lepel a két Fiji GPU-val ellátott videokártya-szörnyetegről, a Radeon Pro Duóról is. A következő oldalakon csokorba szedjük, mi történt a színpadon.

Kezdődik a móka

Elsőként Dr. Lisa Su, az AMD első embere tűnt fel a színpadon, aki egy könnyed játékra hívta a közönséget. Egy sűrített levegővel működő vetőcsőbe három ajándék került, amelyek ránézésre pólók lehettek, majd ezeket a nézők közé katapultálták, akik rettentően örültek a dolognak.

Ezután megérkezett Raja Koduri is, aki rövid tudományos előadásában kifejtette, hogy a túl kevés alkohol nem hat, a túl sok pedig káros, de a kellő mennyiség növelheti a produktivitást. Elárult egy titkot is: régen, kollégista korában kevés pénzből, havi 8 dollárból gazdálkodott, így ütős módszer kellett, amivel kevés alkohollal is hamar elérhető a kellő "boldogságszint": ez a módszer az alkohol és az erős paprikában található kapszaicin keverése volt.

A Capsaicin ezzel együtt arra is utal, hogy az AMD rettentően erős újításokkal készült a showra, amelyek valószínűleg a konkurencia szemét is csípni fogják, mintha paprikasprayt fújtak volna rájuk. Lássuk az AMD szerint mivel törhet borsot (elnézést, paprikát) a konkurencia orra alá!

GPUOpen kezdeményezés

A GPUOpen kezdeményezés

A mulatságosnak szánt jelenet után szó esett arról, mennyire hasznos a GPUOpen kezdeményezés a fejlesztők számára, illetve mennyire fontos, hogy a piac kiaknázza az új technológiákban rejlő lehetőségeket – ilyen például a HDR, a FreeSync, a LiquidVR, a DX12 és a Vulkan API is. Szó esett róla, hogyan alakul át a piac, azaz az okostelefonok és az appok után milyen ütemben veszi át a főszerepet a VR, vagyis a virtuális valóság, és ez mekkora mértékű fejlődést indukál majd a piacon.

Szó esett a kijelzők felbontásának növekedéséről, egészen 8K-ig bezárólag. A diagram remekül szemlélteti, mekkora teljesítmény szükséges az egyes szintek kiszolgálásához, azaz milyen óriási léptékű fejlődésre lesz szükség az elkövetkező évek során.

Egy későbbi előadás-rész alkalmával ismét szó esett a GPUOpenről, így azt a részt is ide vesszük. Ebből kiderül, hogy a GPUOpen számos nyílt forráskódú összetevővel rendelkezik, amelyek segítenek a fejlesztőknek a különböző effektek testreszabásában, az egyedi igények megvalósításában, valamint a hibák hatékonyabb, gyorsabb feltérképezésében és kijavításában.

A csomagban minták, eszközök, fejlesztőkörnyezet és Vulkan driver egyaránt lapul. A kezdeményezés célja, hogy a fejlesztők hatékonyabban dolgozhassanak; a nyílt forráskódú, MIT licenc által védett kódokból pedig könnyedén tanulhatnak. Ezáltal olyasmire nyílik lehetőség, mint a konzoloknál: a hardverben rejlő lehetőségeket egyre jobban ki lehet aknázni, az optimalizálás egyre eredményesebb lehet, valamint a különböző platformok közötti tartalom portolás is egyszerűbbé válhat.

A fejlesztőket az AMD folyamatosan tájékoztatja blogposztok formájában az érkező újításokról, illetve technológiákról. Az új csomag 4 héten belül elérhetővé válik.

A GPUOpen kezdeményezéssel kapcsolatban további információk a hivatalos weboldalon találhatóak, ahol minden szükséges segítséget megkapnak a fejlesztők.

GPU útiterv és Polaris 10 bemutató

Friss GPU útiterv

Egy pillanatra feltűnt a show alkalmával egy érdekes dia is, ami az AMD GPU útitervébe enged bepillantást, méghozzá egészen 2019-ig bezárólag. Az útiterv meglehetősen beszédes, hisz teljesítmény/watt hányados alapján ábrázolja a különböző GPU-architektúra generációk egymáshoz viszonyított javulását.

A jelenlegi 28 nm-es grafikus processzorokhoz képest a Polaris modellek két és félszer jobbak lesznek ebben a tekintetben, de ezek a termékek még HBM1 memóriachipeket használnak. A 2017 folyamán érkező Vega család már magasabbra emeli a lécet: tagjai nagyjából 3,5-4x jobb teljesítmény/watt aránnyal érkeznek, fedélzetükön pedig HBM2 memóriachipek dübörögnek. 2018-ban egy újabb család érkezik, ami a Navi nevet viseli. Itt a teljesítmény/watt hányados javulása mellett skálázhatóság tekintetében is komoly előrelépésre számíthatunk, valamint új memóriatípus is érkezik.

Polaris 10 demó

Egy rövid VR demó és a VR-ban rejlő lehetőségek méltatása után – ami az est visszatérő motívuma, hisz minden vendég szinte ugyanolyan lelkesedéssel mantrázta, mennyire sok új lehetőséget kínál a VR – előkerült egy érdekes konfiguráció.

A lepel alatt egy Polaris 10 alapú PC foglalt helyet, amelyen a Hitman DX12-es kiadása futott. A bemutató alapján a játék akadozás nélkül futott 1440p-s felbontás mellett 60 FPS-sel. Egyéb adat most nem látott napvilágot, de hasonló bemutató tavaly december folyamán már volt. Akkoriban egy Polaris 11-es videokártyán futott a Star Wars Battlefront, méghozzá 1080p-s felbontás és 60 képkocka/másodperces sebesség mellett.

Az a konfiguráció 86 wattot fogyasztott a teszt során, ami impresszív érték, hisz egy másik, ugyanolyan alapokon nyugvó PC, amelyben GeForce GTX 950-es VGA lapult, 140 wattot kért enni.

Az új API-k térhódítása, Radeon Pro Duo

A Mantle API indította el az igazi forradalmat a piacon

Richard Huddy végigveszi, mely hardverközeli API-k mikor mutatkoztak be, és kiemeli, hogy az alacsony overhead mellett üzemelő, alacsonyszintű hozzáférést kínáló megoldások igazi térhódítása a Mantle API-val kezdődött. Ezt követően 2014 harmadik negyedévében bemutatkozott az Apple Metal API, majd 2015 első negyedévében a DirectX 12 is. A Mantle API-tól egyenes út vezetett a Khronos Group nemrégiben, néhány hete bemutatott Vulkan API-jához, de a Mantle az egyre komolyabb szerephez jutó LiquidVR alapjaként is szolgált. Utóbbi az AMD VR irányú törekvéseiben kiemelten fontos szerepet tölt be.

DX12 – a jelen és a jövő

DX12 játék egyelőre nincs sok, az Ashes of the Singularity mellett (ami még korai hozzáférésű) a Hitman képviselteti magát, valamint a 3DMark is kínál már DX12 jellegű tesztet, ami az API Overhead Feature Test nevet viseli (és igen, ott van a Gears of War is, ami egyelőre katasztrofálisan működik). A jövőben a tartalmak tárháza jelentősen kibővül, ugyanis érkezik a DX12-es Battle Zone, a Deus Ex: Mankind Divided, valamint az Oxide és a Frostbite3 motor is megkapja a DX12 támogatást, így sok új címre számíthatunk.

A Vulkan API is kiveszi a részét a munkából

Ezen felül több Vulkan API köré épülő cím is megjelenik majd a jövőben. A Serious Engine-t már kigyúrták az új API-ra, és a díjnyertes The TALOS Principle Vulkanos bétája már el is érhető.

Radeon Pro Duo

A show egyik fénypontja volt az AMD új, két Fiji GPU-val rendelkező videokártya szörnyetegének bemutatása. A 16 TFLOP/s-os maximális egyszeres pontosságú számítási teljesítménnyel rendelkező fenevad hibrid hűtést kapott, ami levegővel és folyadékkal hűti a két GPU-t. Arról nem esett szó, hogy a felhasznált GPU-k teljes értékű Fiji modellek-e, de nagyon úgy tűnik, hogy igen.

A fedélzeten 8 GB-nyi HBM1 VRAM dolgozik, videó kimenetből pedig négyet kapunk, három normál méretű DisplayPort 1.2-es kimenetet, és egy HDMI-t. A Radeon Pro Duo jelenleg a világ leggyorsabb videokártyája, és egyben a világ első olyan munkaállomásokba szánt megoldása, amely HBM memóriát alkalmaz.

A két GPU összesen 2 x 4096 stream egységet, 2 x 256 textúrázót és 2 x 64 renderelő egységet tartalmazhat. A memória 2 x 4096-bites adatsínt használ, a chipek pedig 1 GHz-es effektív órajelen ketyegnek, vagyis egy GPU-ra 512 GB/s-os memória-sávszélesség jut. A grafikus processzorok maximális Boost órajele 1000 MHz lesz, TDP tekintetében pedig 350 wattra kell felkészülni. Egy-egy ilyen videokártya három darab nyolctűs PCIe tápkábel alkalmazását követeli meg.

Az újdonsággal az AMD nem a játékosokat, hanem a játszani is szerető VR tartalomkészítőket veszi célba, de játékosok is vásárolhatnak ilyen VGA-t: listaára 1499 dollár lesz, amikor az év második negyedévének elején megjelenik.

Fontos megemlíteni, hogy ez a termék lesz a Radeon VR Ready Creator program első képviselője. Az említett programban olyan VGA-k szerepelnek majd, amelyek nem csak VR fogyasztó platform részeként állnak helyt, de VR tartalomfejlesztésre is gond nélkül használhatóak.

VR mindenek felett

VR irányú törekvések a LiquidVR segítségével

Ezzel együtt az AMD partnere, a Crytek is használni fogja a Radeon Pro Duót, egyebek mellett egyetemeken és különböző intézményekben történő oktatásra is. A felek együttes erővel népszerűsítik a VR fejlesztést, méghozzá olyan eszközökkel, mint az Oculus Rift vagy a HTC Vive. A sikeres működést a LiquidVR SDK segíti, amely számos VR fejlesztőeszközt tartalmaz, így lehetőséget nyújt a GPU gyorsított fejmozgás-követésre, de Multi-GPU támogatással is bír, így a renderelési teljesítmény több videokártya használatával növelhető.

A fejmozgással kapcsolatos adatok minimális késleltetéssel jutnak el a GPU-hoz, a VR tartalmak VR headsetre történő továbbításának és megjelenítésének folyamata pedig jelentősen egyszerűbbé válik majd.

VR Ready Premium Program

A VR Creator termékcsoport mellett a Radeon VR Ready Premium program is elindul, amelynek keretén belül matricát kapnak azokkal a videokártyákkal felszerelt konfigurációk, amelyek magas minőségű VR élményt nyújtanak. Ilyen lesz például a HP Envy Phoenix névre keresztelt asztali PC-je is.

Az új kezdeményezés jóvoltából a vásárlók könnyebben tájékozódhatnak a piacon, csak a VR Ready Premium jelölést kell keresniük, ha biztosra akarnak menni. A pecsétet a Radeon R9 290-es, Radeon R9 390-es, R9 Nano és R9 Fury sorozatú videokártyát tartalmazó rendszerek nyerhetik el.

Gőzerővel fejlődik a VR ökoszisztéma

A VR az AMD szerint az elmúlt 20 év legnagyobb fordulópontját képviseli a piacon, hisz alaposan átalakít mindent. A VR a filmek mellett a játékpiacot, az orvoslást, az oktatást, a szórakoztatóipart és a tervezőipart is felforgatja, sőt, meglepő újításokat is hoz: például jönnek a VR kávézók, a 360 fokos videók és filmek, valamint elkezdődik a VR újságírás is. Utóbbihoz óriási teljesítményre lesz szükség ahhoz, hogy egy-egy híranyag vagy beszámoló viszonylag hamar, jó minőségben elkészülhessen, hisz itt naprakésznek kell lenni, amibe nem fér bele hetekig tartó utómunka, mint egy dokumentumfilmnél, vagy egyéb tartalomnál.

Jelenleg VR Ready rendszerrel csak a globális lakosság kevesebb, mint 1%-a rendelkezik, de a Jon Peddig Research szerint ennek a piacnak meghatározó szereplője az AMD, hisz a VR rendszerek szegmensének 83%-át uralja.

Sulon Q – Egy rendhagyó VR sisak

A show alkalmával a Sulon Q headsetje is feltűnt, amelyről korábban már írtunk. A Carrizo alapú termékkel kapcsolatban egyéb részletek nem igazán derültek ki, de az megcsodálható volt, milyen remek minőségben, mennyire élethűen keveri a valóságot a virtuális valósággal.

A Windows 10 operációs rendszert tartalmazó headset vezeték nélküli felhasználóélményt kínál, és komoly lehetőségeket tartogat azáltal, hogy a VR tartalmat generáló PC a headsetbe építve foglal helyet. Arra persze kíváncsiak lennénk, mennyire nehéz az újdonság, illetve egyetlen teljes akkumulátortöltés hatására pontosan mennyi üzemidőt kínál, hisz ezek a szempontok ebben a kategóriában nagyon fontosak – gyakorlatilag tőlük függ a siker.

A fejlesztések mögött álló csapat és a show ismétlése

A show végén Raja Koduri megkérte a tavaly év végén létrehozott Radeon Technologies Group képviselőit, fáradjanak fel a színpadra, mutassák meg magukat a nagyközönségnek. Ez a csapat 2015 végén alakult, amikor egy átfogó struktúra-átalakítás következtében Raja Koduri felügyelete alá került a teljes Radeon üzletág.

A csapat első komoly munkája a Catalyst helyére érkező Radeon Software Crimson Edition driver elkészítése volt, amelyet az AMD nem driverként, hanem mini operációs rendszerként mutatott be. A csapat hardver és szoftver fronton egyaránt szenvedélyes, elkötelezett munkát végez a játékfejlesztők, a grafikus fejlesztők és a VR fejlesztők hatékony támogatásának érdekében, és kikapcsolódásképpen ők maguk is örömmel játszanak.

Kíváncsian várjuk, az elkövetkező hetek, hónapok és évek során milyen újdonságokat rántanak elő tarsolyukból.

Ismétlés mindenkinek, aki nem akart éjszakázni

A showról készült felvétel ismétlése természetesen megtekinthető, méghozzá itt, vagy az alábbi ablakban.

A show összességében nem volt rossz, de ennél talán egy picivel többre számíthattak mindazok, akik éjszakáztak – több technikai részlettel és kevesebb "önreklámmal" még élvezetesebb lehetett volna a bemutató.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward