Teljesen ingyenes lesz a Dust 514

Változtak a CCP tervei, nem kell beugrót fizetnünk, hogy a Dust 514-gyel játszhassunk. A játék producere a mikrotranzakciós rendszerről is nyilatkozott.

Teljesen ingyenes lesz a Dust 514

A Dust 514 nemcsak ingyenesen játszható lesz, de a letöltését is ingyenessé teszik. Az eredeti tervekben még egy egyszeri 10-20 dolláros beugró szerepelt, de ezt végül elvetették. Brandon Laurino producer szerint a beugrós dolog félreérthető volt, és most szeretnék teljesen egyértelművé tenni, hogy a játék ingyenes lesz. A PSN-en kifizetett induló összegért mikrotranzakciós boltban levásárolható krediteket kaptunk volna. Úgy tűnik, továbbra is lesz hasonló "induló csomag" ajánlat, csak nem lesz kötelező élni vele.

A játékban található mikrotranzakciós rendszerről Laurino elmondta, hogy igyekszenek azt úgy kialakítani, hogy akik fizetnek ne jussanak nagyobb előnyhöz, mint azok, akik pénz helyett inkább időt fektetnek a játékba.

A Dust 514 Aurum (AUR) kreditjeit különböző csomagokban vásárolhatjuk majd meg, lesz 1, 2, 10, 20, 50 és 100 dolláros pakk. ISK krediteket is szerezhetünk, akárcsak az EVE Online-ban, és ezek nem lesznek pénzért megvásárolhatóak, az AUR kreditekre viszont csak valódi pénzért tehetünk szert. Lesznek olyan tárgyak, melyeket csak az egyik, vagy másik fajta kreditért vehetünk meg.

A boltban több száz tárgy fog ránk várni a kozmetikai cuccoktól kezdve az időmegtakarító boosterekig. Lesznek fegyverek is, de nem feltétlenül erősebbek, mint a nem pénzért megszerezhetőek, inkább azok variációira kell számítanunk. Az extra pályák nem kerülnek majd pénzbe. Az univerzum számos bolygóján áll majd rendelkezésünkre több száz pálya, és nem lesznek külön fizetős területek. A cuccok áráról a producer azt mondta, a "filléres" értékeknél fognak kezdődni a határ a csillagos ég lesz, vagy amit a Sony megenged.

Kapcsolódó cikkeink:

Kiknek készül a Dust 514

Dust 514 belépődíj

Dust 514: MMO FPS az EVE univerzumából

 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward