TELJES OFFENZÍVÁT INDÍTOTT A VIBER

A népszerű mobilos Skype alternatíva most minden eddiginél erősebb arcát mutatja. Belépnek a legnagyobb piacra, az alkalmazás az asztali számítógépeken is telepíthető lesz.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2013. máj. 8. 21:30
Teljes offenzívát indított a Viber

A Vibernél óriási fordulat következett be. Az eddig csendes, de egészen kedvelt szolgáltatás üzemeltetője most harsány médiahadjáratba kezdett. Megjelent a legújabb főverzió a Viber 3.0, bejelentették, hogy a felhasználói bázis immáron többszáz milliós nagyságú és végül a legfontosabb, hogy már az asztali gépeken is könnyedén telepíthető a program.

Galéria megnyitása

A 200 milliós felhasználói táborral rendelkező VoIP elven működő alkalmazás eddig kizárólag okostelefonokon volt használható, így a Microsoft kommunikációs rendszerére nem jelentettek igazi veszélyt. Most viszont úgy fest, hogy szemtől szemben szeretnének megküzdeni a Messengert bekebelező, és így egyre erősebbé váló Skype-pal.

A frissen megjelent PC-s kiadás a lemaradása ellenére már most rendelkezik exkluzív képességgel. Az egyelőre béta állapotú videóhívás lehetősége csak a Windwos és a Mac OS rendszerek mellett működik, Androidon, iOS-en és BlackBerryn nem. (Ezzel még közelebb lopták magukat a Skype-hoz a képességek tárházát tekintve.) Minden más viszont úgy fest, hogy közös nevező: a telefonálás mellett küldhetünk minden platformon üzeneteket és egyéb dolgokat is. Több megkötéssel tehát látszólag nem találkozunk.

A Viber egyszerűsége asztali gépeken azért némiképp hátrányba fordul át. Ha valaki használta már a programot, az tudja, hogy itt nincsenek felhasználónevek, mindössze a telefonszámunk alapján azonosít minket a rendszer, és ezen most sem változtattak. Ahhoz tehát, hogy használni tudjuk, már egy mobilszámot is hozzá kell előtte kapcsolni. Vagyis az, hogy asztali gépen is használható, nem jelenti azt, hogy nem szükséges mellé egy okosmobil. Remélhetőleg erre is találnak valamilyen megoldást a közeljövőben a vállalat fejlesztői.

És hogy miért lehet jobb a Vibert használni, mint a Skype-ot? Nos, a Viber fejlesztői bizony kitettek magukért annak érdekében, hogy folyamatosan, akadálymentesen folytathassuk a hívásainkat. Olyan megoldásokat alkalmaznak, amiről eddig álmodni sem mertünk. Például nemcsak a mobil és a Wi-Fi hálózatok között tud simán váltani a program, hanem két különböző eszköz között is. Az asztali gépen megkezdett hívásunkat telefonon is folytathatjuk anélkül, hogy egy pillanatig is megszakadna az. A friss üzenetek is az összes bejelentkezett platformon felbukkannak, ám ha valahonnan válaszolunk, a következőkben már csak ott érkeznek hangjelzések a változásokról. Ez különösen jó, ha az éjszaka közepén chatelünk valakivel, hiszen így a telefonunk nem csipog zavaróan (és feleslegesen). Továbbá szinkronban tartja visszamenőleg is az üzeneteket, így ha valamit törlünk, mondjuk a telefonon, az mindenhonnan eltűnik – ezzel megint sok időt spórol nekünk.

Galéria megnyitása

Mint már említettük, a Viber a fentiek mellett egy nagy frissítésen is átesett. A harmadik kiadással már lehetőségünk van videóüzeneteket küldeni (nem összekeverendő az élő videóhívással), új matricákat is kapunk, látható lesz a partnerek utolsó online állapota, jobb lesz a fotókezelés, kicserélték a hangfeldolgozó motort és néhány kisebb javítást is eszközöltek. Valamint Androidon a küllem is jelentősen átalakult, így már kevésbé lesz "iOS-es" és sokkal inkább illeszkedik a Google operációs rendszerének Holo felhasználói felületébe - mondta el Talmon Marco, a Viber vezérigazgatója.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
HUFEUR
HUFEUR
2013. máj. 10. 23:58
#14

Nekem Viber pár percig tökéletes szokott lenni telefonon, hangminőség is egész jó, meg működik ahogy kell, csak aztán gondol egyet és kitalálja, hogy gyenge a jelerősség, és megszakad.

Svidi
Svidi
2013. máj. 10. 14:39
#13

Azt lehagytátok, hogy kapott magyar nyelvet is :) meg sok mást

sanyix
sanyix
2013. máj. 10. 12:57
#12

@mythbuster: ios-en befagy? Dehát azon nem fagyhat semmi, azt mondtad ;)

A skype az ms-hez kerülés előtt is egy szar volt.

A viber is használhatatlan, csak szöveges chatelésre jó. Még 1 wifin belül is néhány másodpercen belül megszakad, úgy hogy addig is csak hangfoszlányokat lehet hallani...

SonicTheHUN
SonicTheHUN
2013. máj. 10. 8:56
#11

Hmm, mythbuster, azt mondod érdemes lenne inkább a viberrel molyolni mintsem a skype miatt káromkodni cifrákat? :D

mythbuster
mythbuster
2013. máj. 9. 14:07
#10

Mióta az MS kezébe került a skype, teljesen szétb@szta... iOS -n használhatatlan, folyton befagy, kilép, hangminőségben 0 kb mint mikor vizbe folytanak valakit miközben segítséget kér, és itt az adatforgalmat még nem említettük.

Ami a Vibert illeti szerintem profi cucc, ez az értékeléseken is látszik, de aki beszélt már rajta, az tudja, hogy tényleg minőségi hangátvitel van rajta, mintha a GSM hálózatot használnád... Soha nem lép ki, atomstabil egyszerű és letisztult korrekt szoftver. Ja és nem VOIP alapú, tehát a szolgáltatók nem tudják tiltani, mivel VPN -t használ...

morceus
morceus
2013. máj. 9. 11:10
#9

"Ha valaki használta már a programot, az tudja, hogy itt nincsenek felhasználónevek, mindössze a telefonszámunk alapján azonosít minket a rendszer, és ezen most sem változtattak. Ahhoz tehát, hogy használni tudjuk, már egy mobilszámot is hozzá kell előtte kapcsolni. Vagyis az, hogy asztali gépen is használható, nem jelenti azt, hogy nem szükséges mellé egy okosmobil. Remélhetőleg erre is találnak valamilyen megoldást a közeljövőben a vállalat fejlesztői."

Ühüm. Eddig olvastam. Asztali környezetben, hagyományos csevegésre ez alkalmatlan (legalábbis jelenleg).

mormic
mormic
2013. máj. 9. 12:05

Szóval vannak még hiányosságai. Az asztali verzió telepítése óta hol jelez, hol nem, ha üzit kapok.:@

SonicTheHUN
SonicTheHUN
2013. máj. 9. 10:42
#8

Nekem a skype eddig mindig megfelelt, szifon 4 s-en és gépen egyaránt, amíg szifonra nem kezdték el fosni a frissítéseket skype-hoz. Egyszerűen katasztrófa... Olyanokat művel ez a program a frissítések óta hogy hihetetlen. Online embereket csörgetek de a másik oldalnál semmi jele a hívásnak. Hívás közben lefagy és kilép. A régi verzió a legfaszább, azt csak ajánlani tudom, frissítések nélkül tökéletesen működik ^^

chris-v
chris-v
2013. máj. 9. 9:59
#7

Cég oldalról kell gondolkozni és akkor mindjárt egyértelművé válik, hogy miért nem foglalkoznak a symbian vonallal. Kihaló félben lévő rendszer, arról nem is beszélve hogy pár Nokia készüléken kívül nem igen találkozni vele. Ezzel szemben egy ios és egy windows nem kis szeletet tudhat magáénak, androidról nem is beszélve.

Ha én lennék bármilyen hasonló jellegű cég én sem foglalkoznak symbiannal, az biztos!

Monos84:

Az hogy telefonszámot kért nem véletlen, hisz alapján azonosít, nem nick név alapján.

Persze az email címed szó nélkül megadod ha regisztrálsz igaz? Tudom-tudom, direkt van egy regisztrálós email-ed....

Egyébként ha nem jön meg sms-be a kód, újra tudod küldetni, vagy tudod kérni email-be is. ;)

SnowCat
SnowCat
2013. máj. 9. 9:25
#6

@Monos84: "nem is beszélve, hogy el se küldte SMS-be azt a kódot vagy mit"

Ha Vodás vagy, (Meg talán T-is ha jól hallottam) és mobilneten próbáltad, akkor azt ők blokkolják.

WIFI-n viszont tudsz regisztrálni.

balinlin
balinlin
2013. máj. 9. 6:54
#5

Mivel nem annyira rég adták ki Symbianra, így (el)várható lenne, hogy használható is legyen. Mellesleg elég sok embernek van még Symbianos telefonja, tehát nem teljesen elhanyagolható közönség lennénk...

arin
arin
2013. máj. 9. 1:54
#4

Működik W8 alatt, végül is ok, kicsit fapados, de sztem elég élhető, fura, hogy eddig nem jutott eszükbe.

5hR3kY
5hR3kY
2013. máj. 9. 0:46
#3

Symbian support 2013-ban? Ébresztő! :D

Lehet Skype-ot is használni, csak amíg az 1 MB-ot zabál percenként híváskor, addig a Viber 500 kbyte-ot, illetve szöveges üzenet esetén 1 kbyte-ot, ami nem mindegy! ;)

Monos84
Monos84
2013. máj. 8. 23:08
#2

Én ahogy tudom, WP-s mobilok alatt se működik értelmesen. Talán nem tudnak hívni, vagy nincs hang, nem tudom pontosan... Én próbáltam Android alatt, már az nem tetszett, hogy kérte a telefonszámom, arról nem is beszélve, hogy el se küldte SMS-be azt a kódot vagy mit... Marad a Skype, eddig bevált nekem. Nem dobál le, nem lép ki, nem akad beszélgetés közben. Semmi gond vele. Igaz nem használom állandó jelleggel, de amikor kellett eddig, tette a dolgát :)

bitangue
bitangue
2013. máj. 8. 22:35
#1

megcsinálhatnák végre inkább symbianra a hívás funkciót... nem hiszem, hogy olyan bonyolult beleépíteni...

Vissza az oldal tetejére