Az elmúlt időszakban elég sok bluetooth hangszóróval/hangfallal ismerkedhettem meg közelebbről, szerencsére volt köztük pár igen jó képességekkel rendelkező példány is, például az LSTN valódi zebrafából és diófából készült megoldásai. Abban a méretkategóriában felsőkategóriás képességeket csillogtattak, a mai cikk főszereplője viszont még azokhoz képest is minden tekintetben más ligában versenyez.
Néhány éve még úgy tűnt, a legendás Technics márkanév végleg a legendák világába búcsúzik (megszűnik a gyártás), végül a Matsushita Electric Industrial, azaz a Panasonic úgy döntött, vétek lenne a kukába dobni a márkát, inkább annak feltámasztása mellett döntött – vélhetően nagyon helyesen. Természetesen a kellő modernizációs folyamatokat meg kellett lépni, de a gyártó igyekezett szem előtt tartani a klasszikus Technics védjegyeket, melyek közül az egyik a kimagasló hangminőség. Ennek az új hullámnak az egyik jeles képviselője a Technics Ottava S SC-C50 prémium minőségű, vezeték nélküli hangfalrendszer, vele ismerkedünk meg közelebbről.
Tartozékok, külső
A sajtósoknak szánt tesztpéldány doboza már elszenvedett néhány réteg ragasztószalagot, de a nagyrészt fehér kartonon több ízben megjelenik a lényeg, az Ottava S fotója. Nemcsak a kép, hanem -- a dobozt megemelve -- a pakk tömege is érzékelteti, itt nem egy tucattermék került a beltérbe.
Ehhez képest a karton tartalma a kiegészítőket tekintve annyira nem volt lenyűgöző (elképzelhető, hogy a mintapéldány és a bolti kiszerelés tartalma eltér), a hangfal mellett egy használati útmutatót, egy Spotify Connect segédletet, egy garanciakártyát és egy tápkábelt találtam. Pozitív viszont, hogy ügyeltek a hangkeltő megfelelő csomagolására, nem csak hungarocellek veszik körbe, hanem egy puha szivacspapírba is belebugyolálták.
A Technics Ottava S SC-C50-et megemelve és az asztalra helyezve hamar egyértelművé vált, hogy esetemben a valaha látott legnehezebb és legnagyobb bluetooth hangfallal van dolgom. A Panasonic anyasága alatt született gyermek szélessége 375 mm, magassága 220 mm, mélysége pedig 197 mm, ehhez ~7 kg-os tömeg társul. Az ívelt frontot egy viszonylag merev burkolat borítja, ez kellő védelmet biztosít a mögé elhelyezett hangszórók számára. A váz nemkívánatos rezgéseinek megszüntetését elősegítő ívelt forma a széles hangteret életre keltő akusztikában is szerepet vállal, ennek eredményeként az Ottava S szinte bárhová elhelyezhető a térben.
A termék fekete és fehér színben is elérhető, tehát árnyalatban is illeszthető a nappali vagy más helység stílusához. A vastag alumínium felső panel növeli a váz tartását, melyen megjelenik egy szolid Technics embléma is, azonban a felület központi eleme a kerek OLED kijelző, mely körül gyűrűgombok segítik a könnyű kezelést. A hátsó rész függőleges rácsozottsága (zsaluforma) küllemre sem utolsó, de fő feladata a belső hőcsökkentő mechanizmus hatékonyságának növelése.
A csatlakozófelületek alulra (és középre) kerültek: a lista egy dimmer gombbal indul (ezzel az OLED panel fényerejét állíthatjuk három léptékben, a negyedikre ki is kapcsol), őt egy USB követi (USB eszközre helyezett tartalom is használható forrásként), majd az RJ45 LAN port következik (némileg csalódás, hogy nem gigabites). Mellette az optikai bemenet várja a munkát, ami például akkor jön jól, ha TV-re vagy bluray lejátszóra szeretnénk rákötni a hangfalat. Szerencsére AUX bemenetként a 3,5 mm-es jack aljzat sem maradt le, így okostelefont vagy egyéb eszközt a klasszikus módon is összekapcsolhatunk vele. A sort végül a tápcsatlakozó zárja. A készülék alul négy darab, meglehetősen masszív, kúp formájú talpon áll.
Térjünk vissza az Ottava S SC-C50 elejéhez, hiszen hangzást tekintve a legfontosabb infók még csak most következnek!
A burkolat mögé bőven került hangkeltő, mivel az ívelt forma 3 középtartományú hangszórót, 3 magassugárzót és 1 mélynyomót rejt el magában. Ez már valami! A bal és jobb oldalra rendezett, illetve a középre osztott hangszórók képesek megfelelő sztereóhangzást felépíteni,
magyarán egy bluetooth hangfal kapcsán is megjelenik az a fogalom, hogy színpadkép.
A közép- és magastartományú hangsugárzók egy „hangterelő tölcsért” alakítanak ki, amelyek kiiktatják a hangszórók interferenciáját. Összességében a három 1,6 cm-es magassugárzó felelős a megfelelő részletgazdagságért, melyet a 3 darab 6,5 cm-es közép és a 12 cm-es mélynyomó egészíti ki, így jön létre a hét egységből egy 3.1-csatornás megoldás.
A hangzást a prémium „hardver” mellett olyan technológiák segítik, mint például a SpaceTune, ami a három előbeállítás mellett a beépített mikrofonnal lehetővé teszi, hogy akár az automata funkció segítségével, akár az okostelefonos alkalmazásból egyetlen érintéssel optimalizálható legyen a hangzás. Lényegében ez egy mérőmikrofon, amivel az Ottava S kikalkulálja (szobakalibrálás), hogy mekkora térben van elhelyezve, és az adott tér mely részén helyezkedik, aminek alapján optimalizálást hajt végre a megszólaltatott hang tekintetében. A Technics JENO motor a hangszórók egymáshoz viszonyított térbeli elhelyezkedésével karöltve optimalizál, míg az erősítő LAPC képességgel van felvértezve, amit hosszan lehetne boncolgatni, de lényegében terhelésalapú fáziskalibrálást jelent (az erősítő frekvencia-amplitúdó fázis jellemzőit méri az egységhez csatlakoztatott hangszórókkal, és az ideális impulzusválasz elérése érdekében digitális jelfeldolgozást végez).
Ezek persze mind jól hangzanak, de a lényeg úgyis a végeredmény, a legtöbb embernek az alkalmazott technika megismerése kevésbé fontos, ami igazán számít, az az, hogy végül milyen dallam jut el a doboztól a fülünkig. Erre hamarosan választ adok…
Műszaki adatok:
Kimeneti teljesítmény:
• Elülső hangszóró (B/J): 20 W + 20 W (1 kHz, T.H.D. 1,0 %, 8Ω, 20 kHz LPF)
• Elülső hangszóró (közép): 20 W (1 kHz, T.H.D. 1,0 %, 8Ω, 20 kHz LPF)
• Mélynyomó: 40 W (100 Hz, T.H.D. 1,0 %, 4Ω, 20 kHz LPF)
Hangfal egység:
• Mélynyomó: 6,5 cm tölcsér típus x3 / Magassugárzó: 1,6 cm dóm hangsugárzó típus x 3 / Mélynyomó: 12 cm tölcsér típus
Méret és tömeg
• Sz 375 mm / Ma 22:0 mm / Mé 197 mm
• Tömeg: 7,6 kg (dobozzal együtt)
Csatlakozóaljzat:
• Optikai digitális x1
• AUX IN x1 (φ3,5 mm)
• USB-A
• Ethernet Interface: LAN (100 Base-TX/10 Base-T)
Hálózati audió:
• WiFi a/b/g/n/ac, 2,4 GHz/5 GHz
• Beépített Chromecast egység
• Google Assistant kompatibilis
• Többszobás lejátszás
• Sztereó párosítás
• Bluetooth (AAC, SBC)
• Spotify/TIDAL/DEEZER/Internet Rádió
Használat, hangzás
A megannyi csatlakozási mód közül én hármat próbáltam ki. Az egyik legtöbbet használt kapcsolódási mód vélhetően a bluetooth lesz. A Honor 8 okostelefon (Android 7.0) pillanatok alatt megtalálta a Technics Ottava S hangfalat (Dining Room speaker néven), a kapcsolat is másodpercek alatt létrejött, PIN kód beírására nem volt szükség. A bluetooth kapcsolat stabilitása és erőssége meglehetősen jó. Amikor csak egy fal volt a telefon és a hangfal között, a 10 méteres távolság meg sem kottyan neki. 12-15 méter között szakadt meg a kapcsolat, de vélhetően ekkor is csak azért, mert már 3-4 fal keresztezte a jel útját. A bluetoothtól pedig nem elvárható, hogy ezt megugorja, de zenehallgatás közben nem is szoktunk 3 helyiséggel arrébb menni (ha mégis, maximum más forrásra váltunk, vagy nem visszük magunkkal a telefont).
A második kipróbált összeköttetési mód az évtizedek óta használt 3,5 mm-es jack kábel volt, melynek egyik végét a Honor 8-ra, a másikat pedig a Technics hátulján lévő 3,5 mm-es aljzatba csatlakoztattam, ilyenkor a kijelző mellett forrásként természetesen az AUX-ot kell kiválasztani. A kábeles csatlakoztatás a világ legegyszerűbb módja, így ezzel kapcsolatban nagyon mást nem tudok elmondani, mint azt, hogy gond nélkül működött. Talán még annyit, hogy ezúttal a kábeles kapcsolatnál nem éreztem akkora hangerőbeli differenciát a bluetoothoz képest, mint az olcsóbb megoldások esetében.
A harmadik próba a Podcast lehetőségek közül a Spotify-t érintette. Természetesen ahhoz, hogy valamilyen Podcast csatornát használni tudjunk, aktív internetkapcsolatra van szükség, mely WiFi-n és kábelen keresztül egyaránt kivitelezhető. A WiFi beállítása sem nehéz (az applikáció és a használati útmutató is a segítségünkre siet, ha esetleg elakadtunk), de én ezúttal a kábeles kontaktot részesítettem előnyben, ennek eléréséhez nincs más teendőnk, mint bedugni egy aktív kapcsolattal rendelkező ethernet kábelt a hangfal fenekébe (RJ45 port).
Az előbb zárójelben már említettem egy applikációt, nem véletlenül, ugyanis az is jár a termékhez. Az Androidos verzió Technics Audio Center néven keresendő a Play Áruházban. Telepítést követően számos dolog paraméterezhető, a forrást tekintve szervereket kereshetünk, lejátszási listákat hozhatunk létre, indíthatjuk a különféle zeneszolgáltató applikációkat, beállíthatunk értesítéseket, elérjük az online használati útmutatót, stb.
Miután a programot végigböngésztem, elindítottam a Spotify-t, ami máris jelezte, hogy több eszköz is elérhető: a Dining room Speakert kiválasztva lényegében már át is vettem a vezérlést a Technics felett, aztán indulhatott a zene. A vezérlés baromi gyors (ez nyilván hálózatfüggő is), szinte azonnal reagált a hangfal, ha valamire utasítottam.
Egy fontos dologról nem esett már csak szó, mégpedig arról, hogyan is szól az Ottava S hangfal. A specifikációs adatok meglehetősen ígéretesnek tűntek, és meg kell vallanom, nem is kellett csalatkoznom.
A Technics e üdvöskéje kategóriákkal vert mindent, amit eddig bluetooth hangszóró/hangfal kategóriában hallottam.
Tény, árban is sokszoros a szorzó, de az Ottava S hangszórói és az egyéb trükkök képesek olyan minőségű, magas hangerő mellett is tiszta és részletgazdag hangot a hallgatóság felé árasztani, ami megüti azt a szintet, amikor a zenehallgatás már nem csak háttérzajként megjelenő kísérőtevékenység, hanem önálló szórakozás. Amikor nem csinálunk mást, csak élvezzük a dallamot, a hangszereket és az énekhangot, megfelelő sztereó színpadképpel. Ebben a termékkategóriában ez a szint számomra eddig ismeretlen volt, de a Technics ezzel a produktumával megmutatta, hogy ez is lehetséges. További dicséret illeti azt a tényt is, hogy az Ottava S C50 kiegyensúlyozott teljesítményt tett le az asztalra, a lassú, melankolikus számok, a rock vagy a disco jelleg sem állt neki rosszul, sőt, akár mozifilmek hanganyagát is ki lehet rá tolni. Nyilván nem fog olyan térhangzást produkálni, mint egy 5.1-es rendszer, de bármely tévénél sokkal jobban fog szólni. Hangerőt tekintve szerintem nincs az a helység, amibe ne lenne elég, a skála felénél egy 30 m2-es nappalit könnyedén megtöltött.
Összegzés, értékelés
A Technics Ottava S SC-C50 megmutatta, egy hordozható bluetooth hangfalnak a prémium kategóriában is lehet keresnivalója, még akkor is, ha ez már nem az a méret és tömeg, amit zsebben át tudunk vinni a szomszédba. A kompaktság viszont még mindig inkább illik rá, mint egy nagy dobozos 2.1-es vagy 5.1-es szettre, áttelepíteni lakáson belül nem jelent problémát, de ha a barátok kerti partijára akarjuk magunkkal vinni, az sem kivitelezhetetlen. Technológiát tekintve minden földi jóval fel van vértezve, kapcsolatok terén is bőséges a lista, legyen az bluetooth, kábeles vagy valamilyen Podcast megoldás. Hangzást tekintve én nem tudtam benne hibát találni (biztos van, de én nem vagyok hozzá elég vájtfülű), fontos azonban – egy ilyen kifinomult rendszer esetén különösen – hogy megfelelő tartalommal etessük az Ottava-t, a Spotify Premium például már nem szólt rosszul, de a YouTube nem biztos, hogy elég, a kis bitrátájú mp3-akat pedig mindenképpen hanyagolnám.
A Technics Ottava S SC-C50 nem csak képességei és hangzása, hanem külsejét tekintve is bármely modern nappaliba tökéletesen beleillik, sőt, az OLED kijelzőnek és az alján világító szolid fehér fénynek hála, képes egy egyhangúbb környezetet is feldobni anélkül, hogy hivalkodó lenne. Mindezt mennyiért? Nos, igen… Durván 240.000 forintért. Ez minden, csak nem kevés, de a prémium termékek sajnos nem is azért születnek, hogy mindenkihez eljuthassanak. Aki megengedheti magának (akár több hónapnyi spórolás után), véleményem szerint nem fog benne csalódni, de ha biztosra akarunk menni, érdemes kipróbálni valamelyik bemutatóteremben. Ha valakinek idén termékeny volt a fogtündér, akár kettőt is vehet, mivel az Ottava S SC-50 termékek összekapcsolhatóak, így még komplexebb hangzást és jobb sztereó színpadképet alakíthat velük otthonában. Ez a hangfal tipikusan az a termék, ami nem lesz ott minden lakásban, nem lehet mindenkié, de titkon valahol mindannyian vágyunk egy ilyenre – éppen ezért jó, hogy létezik…