Shop menü

TÁVOZIK A BIOWARE-TŐL A MASS EFFECT ATYJA

Casey Hudson, a BioWare egyik legrégebbi munkatársa és a Mass Effect-csapat vezetője elhagyja a stúdiót.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
Távozik a BioWare-től a Mass Effect atyja

Casey Hudson összesen 16 évet töltött a BioWare-nél. Mondhatjuk, hogy ezen idő alatt szép karriert futott be, az úriember technical artist pozícióban kezdett a Neverwinter Nights-on, aztán az MDK 2-n munkálkodott, a 2003-ban minden díjat elhódító Star Wars: Knights of the Old Republic fejlesztésénél pedig már projektigazgató volt. Ezt követően a Mass Effect-sorozat csapatát vezette executive producerként, mondanunk sem kell, hogy nagy sikerrel.

Aaryn Flynn a BioWare Montréal és a BioWare Edmonton vezetője elmondta, Hudson egy új fejezetet szeretne nyitni a karrierjében, elválásuk békés és barátságos volt. Szerencsére Hudson távozása nem érinti a BioWare fejlesztés alatt álló projektjeit, ezt maga a távozó producer erősítette meg: "Az Edmontonban készülő teljesen új játékunk alapjait lefektettük, a csapat pedig készen áll arra, hogy a pre-produkciós fázisba lépjen. Úgy gondolom, ez lesz az a cím, ami újrafogalmazza majd az interaktív szórakozásról alkotott képünket".

Hudson továbbá elmondta, a következő Mass Effect fejlesztése is jól halad: már bőven vannak játszható buildek belőle, a grafikai minőség pedig szerinte megdöbbentő. Dicsérte továbbá a Dragon Age: Inquisitiont is, melyen a csapat éppen a végső csiszolásokat hajtja végre. Hudson nyílt levelét a BioWare hivatalos blogján olvashatjátok.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére