Néhány napja számolhattunk be arról, hogy állítólag az Egyesült Államok illetékesei elkezdhetnek egy kicsit kilazítani a Huawei-t érintő korlátozásokon, aminek eredményeként a vállalat talán tudja majd folytatni az okostelefonok gyártását, forgalmazását. És most arra vonatkozó információ érkezett, hogy talán a MediaTek gondoskodhat a chipek beszállításáról.
Korábban olyan híreket lehetett hallani, hogy a Sony és az OmniVision által fejlesztett kamera szenzorokhoz hozzáférést kapott a Huawei. A Samsung pedig például megjelenítőt biztosíthat majd a rendkívül nehéz helyzetben levő vállalat számára a Samsung Display divízióján keresztül. Mindez egyelőre még nem nyert hivatalos megerősítést, de már itt a következő pletyka ugyanebben az ügyben.
Egy friss jelentés szerint hamarosan megszaporodhatnak majd azok a mobilok, amelyek a MediaTek rendszerchipjét használják. Pedig korábban a MediaTek is felkerült azoknak a listájára, akiknek az Egyesült Államok megtiltotta, hogy kereskedjen a Huawei-jel. Szóval nagy valószínűséggel a MediaTek is annak a nyertese lehet, hogy az USA illetékesei készek lazítani a kínai gyártó megszorításain.
A hírek szerint a Huawei mobiljaiban jellemzően a Dimensity rendszerchipek juthatnak majd szerephez, amikről azt kell tudni, hogy már integrált 5G hálózati modemmel is rendelkeznek egyebek mellett. A Huawei saját tervezésű rendszerchipeket már szinte biztosan nem gyártathat majd, szóval ez jelentheti számára a megoldást a tovább működéshez. A Huawei már korábban elkezdett közelíteni a MediaTekhez, de akkor az USA közbelépett, jövőben viszont mégis virágzó lehet ez a partnerkapcsolat.
A MediaTek számára az elmúlt egy év nagyon jól sikerült egyébként még úgy is, hogy a Huawei-jel például nem tudott gondtalanul megállapodni. A legutóbbi negyedéves adatok alapján a cég bevétele 45 százalékkal emelkedett, míg a profit ennél is sokkal nagyobb léptékben ívelt felfelé, 94 százalékkal lett több, mint 2019 azonos időszakában volt. A Dimensity széria az, ami elsősorban lendületet ad a MediaTek számára, ezt nagy érdeklődés övezi.
Mivel egyelőre hivatalos információt továbbra sem lehet tudni, így nem lehet például azt sem kijelenteni, hogy egyedül a MediaTek lapkái bukkanhatnak majd fel a Huawei eszközeiben. A Qualcomm például már egy ideje lobbizik azért az USA kereskedelmi minisztériumánál, hogy beszállítói engedélyt kapjon.
A Qualcomm egyértelműen monopolhelyzetben van az okostelefonok frontján, de ez a döntéshozókra valószínűleg nem lesz hatással. Főleg azért, mert azzal, hogy helyzetbe hozná a Qualcommot, erősítené az amerikai gazdaságot. Erre a chipdizájner sem volt rest rámutatni, szóval nem volna meglepő, ha végül sikerülne azt elérnie, hogy a Huawei partnere lehessen – már amennyiben a Huawei igényt tart a fejlesztéseire.