Shop menü

SZÍNEK ÉS KONZOLOK

Hogyan változtak a konzolok által megjelenített színek a játékok fél évszázados történelme során?
Tibor Kovács
Tibor Kovács
Színek és konzolok

A colourlovers.com oldal érdekes szemszögből vizsgálja a konzolos játékok fejlődését: a színekéből. A képet nézve mazsolázgathatunk az érdekességek között.

William Higinbotham mérnök 1958-as teniszjátéka, a Tennis for Two még oszcilloszkópon jelenítette meg a grafikát. 14 évvel utána jött a Pong, amelynek a  különböző változatait megjelenítő képernyők fekete-fehérek voltak, a játék csak 2 színt használt. 1985-ben érkezett a Sega Master System, amely már 32 színt volt képes megjeleníteni a képernyőn. A 89-es Gameboy kijelzője azért volt még fekete-fehér, hogy az elemek tovább tartsanak. A Sega Genesis már 64 színt jelenített meg, míg az 1991-es Super Nintendo már 256-ot. 1994-ben a Sony Playstation már 16,7 millió színt produkált, amit 1997-ben követett a Sega Dreamcast is. 1998-ban a Gameboy Color már színes volt, mivel a kisebb fogyasztású LCD kijelzőnek köszönhetően ezt már bírták az elemek.

Ahogy változtak az idők, úgy fejlődött a technológia, színesedtek a játékok, gazdagodott látványviláguk, a két színtől pedig eljutottunk a több millióig. A konzolok első generációjának élete valamikor a hetvenes években vette kezdetét, a mai generáció (Xbox 360, Wii, PlayStation 3) már a hetedik a sorban. Mit hoz vajon a hamarosan bekövetkező generációváltás?

Galéria megnyitása

 

 

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére