Shop menü

SZERZŐI JOGI TILTÁST KÜLDÖTT A NINTENDO A VALVE-NAK

Az ok a delfines emulátor volt.
Török Roland
Török Roland
Szerzői jogi tiltást küldött a Nintendo a Valve-nak

Pár héttel ezelőtt nagyon érdekes hír kapott szárnyra, ugyanis a Nintendo Wii és GameCube játékok emulátoráról ismert Dolphin megjelenhetett Steamen. 

A szoftver remek fogadtatásra lelt a platformon, a fejlesztőknek terveik is voltak azt illetően, hogy milyen új funkciókat tudnának támogatni a Steamen. Ezek között volt például a felhőmentés, a Steam Deck támogatás, de az Achievement rendszer is.  Összességében tehát a közösség és a fejlesztők is elégedettek voltak a Dolphin-nal, minden sziporkázóan szép volt, egészen addig, amíg a Nintendo meg nem jelent a képben. A Nintendo az egyik legkegyetlenebb videojátékos vállalat, ha szerzői jogi sértésekről van szó, akkor nem ismer mértéket. 

A Dolphin emulátorral szemben pedig úgy érezték, hogy muszáj DMCA felszólítást indítaniuk a Steam felé, hogy azonnal szedjék le azt az alkalmazásboltból. 

Ha valaki most rákeresne a Dolphinra, már nem találná meg. A Nintendo ideiglenes győzelmet aratott az emulátorral szemben, de közel sem biztos, hogy véglegeset. A helyzet ugyanis az, hogy a legtöbb országban, így az Egyesült Államokban sem illegális az emulátorok készítése. Sőt, a Sony több emulátor készítő céget is beperelt azzal, hogy illegálisan használják a PlayStation BIOS és Firmware rendszerét, de ezeket a pereket elvesztette, mivel a bíróság szerint semmi törvénysértő nem volt a dologban. A precedens alapú amerikai jogban pedig ez azt jelenti, hogy lényegében legális az emulátorok készítése és az is legális, hogy ez eredeti konzolokból kinyert adatokkal történjen. 

A Dolhpin viszont nem tartalmaz semmilyen kódot, amit a Nintendo írt volna, 

Ami továbbra is tiltott, hogy a játékokat engedély nélkül terjesszék az emulátorok segítségével, ám az emulátor készítők indoka, hogy nem az illegális letöltéseket támogatják, hanem a saját meglévő játékaikat mentik le a gépükre, hogy örökre megmaradjanak. A legnagyobb emulátor használók amúgy valóban előszeretettel a saját lemezeiket szokták lementeni és használni. 

Egyelőre tehát nem tudni, hogy mi lesz a Dolphin sorsa a Steamen, de az probléma nélkül továbbra is letölthető a hivatalos oldalról. Ezután minden a Nintendón múlik, hiszen ha nem viszik jogi útra az ügyet, akkor 2 héten belül a Dolphin visszakerülhet a platformra. Ha jogi útra viszik, akkor a korábbi emulátor ügyek miatt lehet, hogy elveszítik a pert és még kevesebb joguk marad bármilyen követelésre a jövőben.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére