Shop menü

BEMUTATKOZOTT A BETHESDA-FÉLE STARFIELD, NEM JÖN PLAYSTATIONRE

Ahogy várni lehetett, Xboxra és PC-re érkezik csak a játék.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
Bemutatkozott a Bethesda-féle Starfield, nem jön PlayStationre

Az E3 alatt végre hivatalosan is bemutatkozott a Starfield, a Bethesda következő nagy szerepjátéka, ami már évek óta fejlesztés alatt áll. Magából az előzetesből sajnos sokat nem tudtunk meg, mellette azonban Todd Howard több információt is elárult.

Talán a legfontosabb azonban, hogy a Starfield csak PC-re és Xbox-konzolokra érkezik, így tehát akik abban reménykedtek, hogy a Bethesda felvásárlása után még jönnek majd PlayStationre az új játékok, csalódniuk kell.

Akárhogy is, Howard elmondása szerint a Starfield a mi világunk jövőjében játszódik, körülbelül 300 évvel később. A főszereplőnk egy Constellation nevű csoport tagja, akik valamilyen nagyon elit felfedezők az űrben, és akik folyamatosan válaszok után kutatnak kérdésekkel kapcsolatban. Howard úgy írta le a dolgot, mintha a NASA találkozna az Indiana Jonesszal.

Kiderült az is, hogy a Constellation mellett számos frakció lesz a játékban, de a játékos karaktere mindenképp ennek lesz a tagja, legalábbis kezdetben, mert később már lehet majd saját döntéseket hozni. Howard szerint a játék struktúrája ebben a tekintetben a Skyrimre hasonlít, ahol elindulunk egy pontból, később azonban gyakorlatilag azzá válhatunk, akivé csak szeretnénk, és ahhoz csatlakozhatunk, aki szimpatikus.

A történetről értelemszerűen nem sokat árult el, azonban az kiderült, hogy nem csak a tudományos sci-fi vonalat érinti majd, hanem a vallást is.

"Komoly kérdéseket szeretnénk feltenni a játékban. Azt szeretnénk felidézni, amikor az emberek felnéznek az égre, és azon gondolkoznak, hogy mi lehet ott? Miért vagyunk itt? Hogyan kerültünk ide? Ezzel kapcsolatban pedig érinteni fogjuk a tudományt és a vallást is" - nyilatkozta az úriember, hozzá téve, hogy ő mindig is nagyon szeretett ilyen kérdéseken agyalni, és ehhez hasonló témákat láttunk már különböző médiumokban, azonban egy ilyen játékban még nem.

Kiderült az is, hogy a játékot a Creation Engine teljesen új verziójára építették, és már kifejezetten a következő generációs konzolokat (meg persze a PC-t) vették alapul. A karaktergenerálás is nagyon szabad lesz, és reméljük, a teljesítménnyel meg a bugokkal sem lesz annyi probléma, mint a Bethesda korábbi játékaiban.

Howard a rajongói spekulációkkal kapcsolatban elmondta, hogy rengeteg teória kering az interneten, így elkerülhetetlen, hogy ezek egy része valamilyen formában igazzá váljon, arra azonban már nem válaszolt, hogy melyek azok a teóriák, amik a jó irányba tapogatnak.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére