A Coin Operated Games izometrikus RPG-je, az Empyre: Lords of the Sea Gates a kora huszadik századi, neo-viktoriánus, steampunk New Yorkban játszódik, mely a játék alternatív idővonala szerint a tengerszint emelkedése miatt gyakorlatilag a víz alá került az utcaszinten. A lábukat áztató épületekben élő emberek azonban ebből a vízből nyilván nem tudnak inni, így a főhős, vagyis a mi feladatunk az lesz, hogy útközben felszedett társaink segítségével iható vízforrást találjunk.
A fejlesztők arra törekedtek, hogy hűen visszaadják a korszak jellemzőit, az építészeti remekműveket, így a játékban ábrázolt New York City az a város, amit mi is ismerhetünk, benne számos híres helyszínnel, melyek már léteztek az 1910-es években, de mindennek egy plusz, „vizes” hangulata lesz. Az emberek és a társadalom jellemzői szintén a korai huszadik századot idézik majd, a részletes ábrázolásokkal, mint például a korszaknak megfelelő mérgekkel és gyógyszerekkel egyedi élményt szeretnének nyújtani a stúdió munkatársai.
A harc valós idejű/körökre osztott hibrid lesz, mely hasonlít az izometrikus szerepjátékokban megszokott, valós idejű, de megállítható csatákra (real-time with pause): két mód váltakozik benne, a tervezési fázisban kiadjuk az utasításokat, az akciómódban pedig csapatunk végrehajtja azokat.
Az Empyre: Lords of the Sea Gates a tervek szerint ősszel jelenik meg, további információt a hivatalos oldalon tudhattok meg róla.