Szép csendben frissítettek egyet a PS3-on

A Cell processzor már egy ideje 45nm-es, most a grafikus vezérlő is átesett a csíkszélesség csökkentésen, ami meglátszik a fogyasztáson is.

Szép csendben frissítettek egyet a PS3-on

Már februárban bejegyzésre került egy új PlayStation 3 Slim változat, de eddig kellett várni arra, hogy fel is bukkanjon. Az első modell neve CECH-2000A volt, míg az új matricáján már a CECH-2100A díszeleg. A tavaly elindított Slim változatban 45nm-es Cell processzor volt, de az RSX (a PS3 GPU-ja) még mindig 65nm-es gyártástechnológiával készült. A 2100A legnagyobb újítása az, hogy a benne lévő RSX-et már 40nm-es csíkszélességgel készítik, így kevesebbet fogyaszt, ami kihat a hőtermelésre is. Ennek köszönhetően a hűtő is egyszerűsödött egy kicsit, és még halkabbá vált, de az alaplap és a tápegység is átesett némi változtatáson. Így például a Cell-hez már csak két 128MB-os memória csatlakozik az eddigi 4x64 helyett. A Pocketnews munkatársai egyből szét is kaptak egy ilyen gépet, nekik hála tudjuk ezeket az adatokat, és lemérték az új egység fogyasztását is. Azt tapasztalták, hogy a 65nm-es RSX-szel szerelt változathoz képest átlagosan 15%-kal csökkent az egész gép fogyasztása, így már komoly terhelés alatt is csak 83W-ig ment fel (viszonyítási alapképpen, ennyit eszik egy HD5750-es egyedül). Mivel a 28nm még nagyon a jövő zenéje így nem valószínű, hogy egyhamar új váltásnak lennénk szemtanúi, de a Cell várhatóan előbb-utóbb megkapja a 32nm-es frissítést. További képekért érdemes ellátogatni a Pocketnews weblapjára: klikk.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward