Az emberiség hajnala óta foglalkoztatnak minket a csillagok. Vallások, filozófiák és fantasztikus történetek hosszú sora tanúsítja, hogy az égbolt titkokat rejt. Ha pedig még messzebbre tekintünk, a mélyűr végtelenje egyszerre ijesztő és csábító. Nincs ez másképp a Symmetry világában sem. Persze mit is várunk egy olyan játéktól, ahol a Tiltott Bolygóra (csupa nagybetűvel is lehetne) készülünk. Egy olyan helyre, ahová senki nem merészkedett eddig. De hirtelen ismeretlen jelet fogunk és kis csapatunk útnak indul, hogy egy katasztrófába illő landolás után hárman maradjanak életben. A többiek sorsa ismeretlen. A bizalomgerjesztő kezdet, elég jól megágyaz a túlélős, fedezzük fel az ismeretlen bolygót keretnek. Az egyetlen bökkenő, hogy a készítők elég sok horror filmet néztek, úgyhogy ezt a vonalat sem akarták kihagyni a történetből a jelek szerint. A bolygón ugyanis él Valami. Egy sötét, gonosz erő vagy lény... vagy ki tudja mi, ami hatalmas kíváncsisággal fordul az újonnan érkezők felé. Vesztünkre.
A túlélésre kihegyezett játékok általában nem viccelnek. Az első próbálkozásaim során egyszer éhen halt az egyik emberem, másik alkalommal pedig nem figyeltem arra, hogy időben regeneráljak egy másikat, így (fogjuk rá a -30 fokos hóviharra) elfogyott az életereje. Amikor épp azon kezdesz gondolkodni, hogy elég jól el vagy látva alapanyagokkal, és fejleszteni lehetne pár apróságot, akkor biztosan elfelejtettél valamit. Ha mégsem, akkor jön egy másfél napos, brutális hóvihar. Pedig látszólag egyszerű a játék eleje. Három fontos szabály van az életben maradáson kívül: legyen elég tűzifa, legyen elég étel és elegendő elektronikai hulladék (ebből lesz alapanyag fejlesztésekhez és a javításokhoz). A legénység három életben maradt tagjával kezdjük a játékot és evidens, hogy a három feladatra beosztva elküldjük őket dolgozni.
Ez eddig egyszerű, az életben tartásuk pedig főként odafigyelés kérdése. Mi nehezíti még meg az életünket? Az egyre messzebbről beszerezhető nyersanyagok, a folyamatosan lerohadó gépek. Nem lesz könnyű kiegyensúlyozni, hogy alkatrészekért menjünk, vagy tűzifáért. A hidegben hamar elhalálozunk fűtés nélkül, de ha pont a kazán romlik el, akkor bármennyi fát is halmoztunk fel, alkatrész hiányában ugyanúgy kockára fagyunk. Embereink életben tartásában a fejük felett lebegő mosolygós vagy szomorú irányba váltó smiley is segít – minél szomorúbb, annál nagyobb a baj. Inkább hívjuk vissza nyersanyag beszerző körútjáról, minthogy a hideg vagy valami más végezzen vele. És persze kapjanak szót a -67 fokos hóviharok is – ez utóbbi havas förgeteg pedig kellemesnek fog tűnni, miután jó pár nappal később -96 fokra süllyed a kinti hőmérséklet. Ilyen időben a legtalpraesettebb, legellenállóbb emberünket se küldjük ki messzire – nem fogja túlélni a visszautat. Persze egy trópusi tengerparton is lezuhanhattunk volna, csak az nem lenne elég izgalmas.
A játék az egyre hidegebb időjárással és az egyre gyakrabban elromló gépezetekkel keményít be, ahogy telik az idő, vagyis nagyon vigyáznunk kell az embereinkre, az életben maradáshoz mindenkire szükség van, mivel egy bizonyos létszám (kb. 4-5 fő) alatt csak idő kérdése, hogy ne bírjuk nyersanyaggal a kihívások elhárítását. Ha pedig elkezdenénk gyanakodni, hogy a nyersanyag és bázismenedzselésen kívül nem sok dolgunk lesz, akkor furcsa földrengések és távolból a bázisig elhallatszó üvöltések, érthetetlen víziók és álmok késztetnek gondolkodásra. Itt valami többről van szó.
Hogy ne csak a bázis és a lakóinak ellátása kössön le minket, embereink folyamatosan megosztják gondolataikat velünk, egyfajta kivetített belső monológ formájában. A kezdetben tudományos témákkal, a lezuhanással foglalkozó és az emberiség felfedező útjairól elmélkedő gondolatok azonban idővel egyre zavarosabbá válnak. Inkoherens látomások, kétségbeesés, zavaróan furcsa rádióüzenetek tarkítják a mindennapokat. Valami komolyan nincs rendben. Zajok, oda nem illő képek, gondolatok és csontig hatoló hóviharok osztják be a mindennapjainkat. Közben pedig a túlélésért küzdünk, fogcsikorgatva, a múlt és a jelen szellemeitől kísértve.
Néha pedig mi magunk is szellemekké válhatunk, bár ez sajnos nem feature, hanem bug. Két olyan hibával is találkoztam, ami sajnos szinte végigjátszhatatlanná teszi a játékot. Tudni kell hozzá, hogy ha a térképen elfogytak a látható tűzifa és alkatrész lelőhelyek, akkor hőseink kisétálnak a térképről, majd visszatérnek – így oldja meg a játék, hogy gyűjthető maradjon minden, csak sokkal nehezebben immár. Ez kockázatos dolog, hiszen a mínusz 40-50 fokban nagyon ki van centizve, hogy meddig maradnak életben embereink az elemekkel dacolva – vagyis nem mindegy, milyen távolról kell visszajutniuk. És ezen az sem segít, ha a térképről kisétálva egyszerűen felszívódnak és soha többé nem látjuk őket – egyszerűen eltűnnek. És az sem, ha hőseink a pálya egyik oldalán kimennek, majd a másikon jönnek vissza – ez túl nagy távolság, hogy ne holtan végezzék a fagyos télben, és eredetileg ugyanarról az oldalról kellene visszatérniük. Hogy ezt mi okozza, nem tudom, de nem a játékmenet része, mentések visszatöltésekor találkoztam kizárólag a hibával. Remélhetőleg az első tapaszok egyikével javítják ezt.
Hogy miért jó játék mégis a Symmetry? Mert egyre inkább hátborzongatóvá és kétségbeesetté válik, ahogy haladunk előre az időben és a történetben. A túlélés a szakadék szélén való billegéshez hasonlít, a különféle ijesztő és bizarr játékelemek pedig nagyon jól ellátják hangulatkeltő feladatukat, ezáltal a játék erősségévé teszik a nehezen kibogozható, horrorisztikus hátteret, még akkor is, ha újrajátszási értéke nem sok van. Dicséret illeti a készítőket, hiszen a világot ugyan nem fordítják ki a sarkaiból ezzel a jó pár órás sci-fi-horror-túlélő szimulátorral, de minden benne van, ami a szórakoztatásunkhoz és a lebilincselő játékmenethez kellhet. És hogy megmenekülünk-e végül az elátkozott bolygóról? Nos, az csakis azon múlik, mekkora áldozatra vagyunk hajlandóak mindezért...





































