A Slenderman internetes mém eredete egészen egy 2009-es Photoshop versenyig vezethető vissza, amelyen az volt a feladat, hogy a résztvevők teljesen hétköznapi fotókat alakítsanak át félelmetessé és paranormális fórumokon, nemlétező tanúvallomásokkal fűszerezve valódiként közzétegyék. Így született meg Victor Surge agyából az a félelmetes, magas, vékony, arc nélküli figura, aki nyugodtan áll a képek hátterében, de mindenkit kitör tőle a frász. Ez a figura az évek során aztán sokakat megihletett, Youtube-os filmsorozatés több indie játék is született belőle.
Mark Hadley készítette el a Slender: The Eight Pages című ingyenes kis játékot, amelyben az a feladatunk, hogy sötét és rémisztő helyszíneken bolyongva, csupán zseblámpánk segítségével nyolc elszórt jegyzetet megtaláljunk, miközben az arctalan figura a nyomunkban jár, és ha ránézünk, akkor végünk. Ez a játék volt az alapja a Slender: The Arrivalnak, melyet az eredeti alkotóval és csapatával, a Parsec Productionsszal együtt most fejleszt a Blues Isle Studios. A megjelenés már igen közeli, pár hónap lehet csak addig hátra, de pontos dátumot még nem tudtak közölni. Az új játék az eredeti továbbfejlesztett és alaposan kikupált változata lesz, szebb grafikával, több pályával és kibővített történettel, és persze az elmaradhatatlan Slendemanes borzongató hangulattal.