Sikeres volt a Valve újfajta téli akciója

Az új módszerrel több látogatást ért el a Valve, és a kis független játékok is láthatóbbá váltak.

Sikeres volt a Valve újfajta téli akciója

Ahogy arról már írtunk korábban (és nyilván ti is tapasztaltátok), a Valve másként csinált néhány dolgot a téli leárazás során. Nem voltak villámakciók nap közben, sem pedig limitált ideig tartó leárazások, minden játék fix áron maradt a Winter Sale elejétől a végéig. Aki naponta többször lépett be, és átböngészte a személyre szabott ajánlatait, az ingyenes trading cardokat kapott.

A Valve terve ezzel kapcsolatban az volt, hogy jobban kiszolgálják azt a vevőt, aki mondjuk csak egyszer-kétszer tud belépni az akció időtartama alatt, ugyanakkor adjanak valami jutalmat annak is, aki mégis többször látogatja meg az oldalt. A Valve egy zárt Steamworks csoportban, de valamiért mégis publikus posztban beszélt erről.

Emellett ez lehetőséget adott a Steam rendszerének arra, hogy jóval több játékot mutasson meg és ajánljon a felhasználóinak, a felhasználók pedig biztosak lehetettek benne, hogy az adott játék a 13 napos akció alatt mindig a maximális leárazáson van, hiszen nem kellett villámakciókat hajszolnia. Ennek és a kártyás rendszernek köszönhetően a Winter Sale alatt háromszor több oldalletöltést könyvelhetett el, mint a korábbi akciók esetében.

Természetesen a legjobban a kisebb, független játékok jártak, hiszen így sokkal több vált láthatóvá - jellemzően a Steam legnépszerűbb 500 címe elnyomja a többieket, de ezúttal nem. A kevésbé ismert indie játékok négyszeres forgalmat generáltak oldalletöltés tekintetében, és 45%-kal több eladást tudtak megszerezni.

Az emberek egyébként egyre többet használják a kívánságlistát is: a tavalyi év során 197%-kal több játékot adtak hozzá a felhasználók a listáikhoz, leginkább arra várva, hogy egy későbbi akció során megvásárolják azokat.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward