2611 - iPon Black Friday - All-in

Gyerekként a kardnak kinevezett bot mellett a csúzli volt a kedvenc fegyverem. Vegyél egy Y alakú erős botot, erősíts rá biciklibelsőből kivágott gumit és egy bőrdarabot, amibe a lövedék kerül, keress egy kavicsot és kész is. A kihívás abban rejlett, hogy vajon mennyire kell megfeszíteni a gumit, hogy a megfelelő távolságra és szögben repüljön majd a lövedék. Az ott szerzett tapasztalatoknak nem gondoltam volna, hogy a Siegecraft Commanderben látom majd hasznát. Itt ugyanis „csúzlival” építünk, küldünk harcba sárkányokat és helyezünk el épületeket. Nem mindegy tehát, hogy mennyire profin mérjük fel a távolságokat, hiszen életek múlnak a döntéseinken és a lövéseinken! Persze csupán pixel életek, de parancsnokként így is nagy felelősség terhe húzza vállainkat, amit persze megszokhattunk, miközben leigáztunk vagy épp megmentettük a világot a monitor előtt ülve.

Meglehetősen rémisztő a bevezető filmecske és a szereplők párbeszéde. Az előbbi rövidsége előny, mivel egy igencsak nehézkes és unalmas fél percet kell(ene) végignézzünk. A parancsnok és csatlósainak hangjairól az jutott eszembe, hogy ezt egy hangstúdióban vajon direkt keverték ilyenre? Mintha nem tudták volna eldönteni, milyen hangja legyen a karaktereknek, ezért összemostak 4-5 verziót, amolyan „mindent bele” receptet követve. Persze értem, hogy karikatúra is az egész, humoros akart lenni, de sajnos erőltetett inkább. Az emberek ostobák, lassúak, és próbálnak vicceskedni, a gyíkemberek pedig (ehhez képest) jól eltalált hangokat és karaktert kaptak. A kampány már az elején kétfelé ágazik. Az egyik irányban a dicsőségért harcolunk a gonosz gyíkemberek ellen, akik nem értik, hogy szabadságot és fejlődést hoztunk nekik (és csak aranyat, kincseket kérünk cserébe), a másikon pedig pont, hogy a gyíkemberek belső harcaiban vehetünk részt parancsnokként. A meglehetősen rövid tutorial után élesben is elkezdődik a móka. Megismerhetünk újabb és újabb egységeket, épületeket. Javaslom kísérletezze ki mindenki mit hogy érdemes használni, hibázzunk kedvünkre, zárjuk el egységeink elől az utat és alapvetően szenvedjünk kicsit. Lehet Ausztráliában (ahol a játékot fejlesztették) ez a bemelegítés, hiszen tudjátok milyen durva híre van az országnak, a gyengéknek ott nincs helyük!

A RTS elemet érdekesen értelmezi a játék, ugyanis nem a legyártott egységeket irányítva harcolunk, hanem voltaképpen az épületeinkkel. Hogy kell ezt elképzelni? Van egy főbázisunk, és onnan előőrsöket építve haladunk előre. A bástyára hajazó előőrs pedig védelmi berendezéseket, egység kiképző épületeket építhet. Fontos szerepet játszik az a tény, hogy az épületeink össze vannak kötve egymással egy fal által. Ezen nem tudnak átmenni a földi egységek, ami akkor kellemetlen, ha az előretörés hevében lezárjuk, vagy óriási kerülőre kényszerítjük a mesterséges intelligencia által vezérelt katonáinkat. Legrosszabb esetben el is akadhatnak, vagyis tanácsos minimálisan megtervezni merre és hogyan haladunk a térképen. Az előőrsök támadni is képesek, és az ellenség sem fogja vissza magát, kihasználja, ha nem figyelünk az egyik fronton. Az összeköttetések adják a játék kulcsát, hiszen a főbázistól építkezünk előre a térképen, és minél korábban kiépített őrsöt rombol le az ellenség, annál jobban visszavet minket. Erről szólt az a szomorú történet is, amikor az ellenséges léghajók elkerülték a figyelmem, és majdnem a főbázisomig visszarombolták a kiépített láncolatot. Lehetett előröl kezdeni a taktikázást. Persze mindez másként hangzik, amikor a mi egységeink jutnak át és sikerrel ütnek ki egy épületet, minekután az ellenség a fél bázisát elveszíti. Ilyen a hadiszerencse, amibe azért szerencsére elég sok beleszólásunk akad.

A játék alapötlete továbbra is fenntartom, hogy érdekes, még egy kis tower defenset is sikerült belecsempészni, azonban felemás eredménnyel. A játék elején többnyire kapkodásból és fejvesztett kattintgatásból áll a „bemelegítés”, amint pedig kiépítettünk pár stabilnak nevezhető pontot, kevés dolgunk marad. A székben hátradőlve immár csak komótosan még több fegyvert, katonát, mágiát zúdítunk az ellenségre, aki szépen lassan összeomlik a sorozatos csapások alatt. Ha meg is lep minket valamivel, kiszámítható lesz, hiszen monoton módon ugyanonnan küldi az egységeket. A mikromenedzselést kedvelők fogják igazán jól érezni magukat a Siegecraft Commanderben, hiszen gyors döntésekre, taktikai érzékre és némi előrelátásra is szükség van a sikerhez. És persze jó szemmértékre, hiszen a „csúzli” módszer határoz meg sok mindent, ezzel támadunk, vagy építkezünk. A nehézség közepesnek mondható, a vegyes stílus pedig megosztó lehet. A játék összességében közepes, és habár tartogatott néhány érdekességet és kihívást, ezen sorok lezárása után erősen kétlem, hogy sokáig megőrizném az emlékét majd.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Szefmester
Szefmester
2017. febr. 22. 10:57
#2

Úgy tudom elképzelni hogy a király a várból egy nyílvesszőre írt üzenetet lődöz és ahova lövi oda építik a parasztok mert az a parancs. :D

Inkább csináljanak egy újabb Majestyt csak jót. :P

Meteoreso
Meteoreso
2017. febr. 22. 9:15
#1

Kicsit beteg ez a kilövök egy épületet egy ágyúból és felépül dolog, főleg idegesítő ha sokszor mellélövöd...mint kellene

Vissza az oldal tetejére