Mindig is tudtuk, hogy az emberiség szemét húzásokra képes, nade hogy a rabszolgaként dolgoztatott robotokat otthagyni és lelépni az egyetlen használható űrhajóval, ráadásul egy hamarosan megsemmisülő bolygóról, ez azért mégiscsak sok! Pedig ez a szomorú igazság, a megmentés pedig Kramer 227 kezében és áramköreiben van, ugyanis ő lesz a főhőse annak a 20 szinten át vezető kalandnak, amely során – a megszokottakkal ellentétben – nem a gyilkolás és a bosszú, hanem a barátok megmentése lesz a célunk.
A játékmenet nem túl bonyolult, alapvetően egy régi, jóvágású oldalirányú mászkálós (sidescroller), sokat kell ugrálni és gyűjtögetni benne. A csavar annyi, hogy a mozgás, a robotok felélesztése, a kapcsolók, hidak, ajtók működtetése mind-mind energiába kerül. Vagyis fogy az elemünk, és a mentési pontoknál tudjuk csak tölteni magunkat. Pánikra azonban semmi ok, hiszen ezek elég gyakran előfordulnak a pályán.
Ami a problémát jelenti, az a kameramozgás. Nagyobb ugrásoknál (volt pár ilyen) gyakran belefutottam abba, hogy a kamera mindent mutatott, de azt nem, ahová érkezem. Csak a vak szerencse segíthet olykor, hogy eltaláljunk egy apró platformot, egyéb esetben a következő próbálkozásig meg kell jegyeznünk, hogy ott van. Ez nem lustaság meg „túl nehéz” kérdése, hanem ha a kamera kicsivel lejjebb is mutatná a pályát, tudnám befolyásolni az esésem irányát. Ehelyett most csak hullok a semmibe és reménykedem, hogy nem szakadékba esem. Ha ezen a hibán túl tudjuk tenni magunkat, akkor megjegyzem, hogy a pályák fémes, mechanikus, gépies világa nagyon eltalált, szépek és kidolgozottak
a helyszínek, látszik, hogy erre nagy gondot fordítottak a készítők.
Kramer 227 képességeket is szerez időlegesen, például mindentől megvédő elektromos gömböt, aminek a használata viszont pár másodpercig ajánlott csak, mert sokat eszik 100-on. Van még egy hő levezető kütyü is, amivel bátrabban vághatunk át a lángoló csövek között. Azt mondjuk szeretném tudni, hogy ki szerint volt jó ötlet azt várni a játékostól, hogy ugrálás (W vagy space) és előre haladás (D gomb) közben a jobb és bal Shiftet még pluszban nyomkodja… Ugyanis amíg nem vezetjük el az összes hőt, addig sebez minket, szóval nehezedik az ugrálás is. Az első néhány pálya alapján könnyen rámondaná az ember, hogy egy sima, buta kis platformerről van szó, de az csak bevezető, egyfajta laza felkészítő. Nemcsak a pályák, de a tempó is elkezd egyre húzósabb lenni és bizony komoly reflexekre és előrelátásra lesz szükségünk, ha végig akarunk érni egy-egy szakaszon.
A játékon két dolog látszik igazán. Az egyik, hogy a Garage 227 nevű brazil fejlesztőcsapat szívvel-lélekkel dolgozott rajta. A másik, hogy a játék gyerekbetegségei, valószínűleg a tapasztalatlanságból fakadnak. Az átvezetők az elején túlontúl hosszúak és darabosak néhol, és az sem okoz örömet, hogy háromszor kell végignézni ugyanazt, csak mert a főszereplőnek a feladatot többször is el kell végeznie. A háttérben visító szirénák és riadójelzések pedig értem én, hogy a hangulatot igyekeznek megadni, de egész egyszerűen idegesítőek, ha még a pályát lezáró- és az utána következő töltőképernyőn is ott maradnak, mint háttérzaj. A csak spanyol nyelvű FB oldal pedig eléggé öngól az angol nyelvű honlap után, akkor is, ha egy jó fej független fejlesztőcsapatról van szó és akkor is, ha a Shiny dicséretes munka tőlük.
Összességében, aki Super Marion, Rayman-en nőtt fel és továbbra is kedveli a stílust, jól fog szórakozni vele. Aki úgy érzi berozsdásodtak a reflexei, vagy egy kis adrenalinra vágyik vérfürdő nélkül, az nyugodtan vágjon bele a kalandba. Óriás pengék, lángcsóvák, zuhanó sziklák, mozgó liftek, leszakadó mennyezet és még sok egyéb nyalánkság pályázik majd az életünkre, de hát ki menti meg a többieket, ha nem mi?


































