Shelter 2 - borzok után hiúzok

A művészi grafikájú túlélő játék második részében egy hiúz bőrébe bújhatunk.

Shelter 2 - borzok után hiúzok

A Might and Delight bejelentette, hogy a tavalyi borzos túlélős játéka után most elkészíti annak folytatását, ezúttal hiúzokkal. A nyitott világú játék, amelyben egy hiúzmama küzdelmes életével ismerkedhetünk meg, Steamen, GOG-on és más digitális platformokon fog megjelenni idén ősszel.

"A Shelter, mint koncepció lényege, hogy életben kell tartanunk a családunkat" - mondta Anders Westin, a Might and Delight főnöke. "Ám úgy döntöttünk, hogy hagyjuk, hogy maga az állat adja meg a játék tempóját és karakterét. A borz útja lassú és lineáris volt, a Shelter 2-ben a hiúzzal sokkal erőteljesebb lesz az élmény, nagy szerepet kap vadásztechnikáink javítása."

A játék kezdetén a vemhes hiúzmama előkészíti otthonát a kölykök érkezésére, majd a kölykök megszületése után táplálnia kell őket. Olyan dolgokat kell figyelembe vennünk, mint az állóképesség, a mozgás különböző módjai, ugrások és a zsákmányállatok típusai. Az anyai gondoskodással kapcsolatos részeknél fontos a kölykök magunkhoz hívása, felemelése, cipelése, és arra is figyelnünk kell, hogy elegendő vizet tudjanak inni a folyókból.

"A játék elemeit a hiúz életére és viselkedésére alapoztuk, ez az aspektus közelebb viszi a Shelter 2-t a realizmushoz, ugyanakkor furcsamód játékszerűbb is lesz tőle. Egyszerűen mászkálni a világban és zsákmány után kutatni már önmagában is izgalmas. Már korábban is be akartuk hozni ezt az élményt a Shelter világába, fantasztikus most látni, ahogy életre kel."

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward