Scrolls – Tekercselt stratégia

A Mojang a Minecraft után egy stratégiai kártyajátékot készített, amit akár ingyen is játszhatunk.

Scrolls – Tekercselt stratégia

1. oldal

A Mojang fejlesztő stúdió a Minecraft sikerének köszönhetően akkora világhírre tett szert, amire nagyon ritkán látni példát. A svédek ezután sem álltak le a munkával, és a Minecraft építgetése mellett legújabb játékukkal egy egészen más területre tévedtek: a stratégiai kártyajátékok közé. Bár a Scrolls-ban nem kártyákat használunk, hanem tekercseket, azért a hozzánk hasonló ravasz játékosokat bizony nem lehet félrevezetni, rögtön meglátjuk a párhuzamot a kettő között. A kártyák kijátszása csak a kezdet, a leidézett lényeket egy hatszög alapú pályán is mozgatnunk kell, ez a két komponens együtt pedig igen összetett agytornát eredményez.

A játékosok öt-öt obeliszket védelmeznek a saját térfelükön, céljuk pedig az ellenfél öt oszlopából legalább három elpusztítása. Ehhez elsődleges eszközként a lények szolgálnak, amik három alaptulajdonsággal bírnak: a sebzés és az életerő magáért beszél (ez utóbbi nem gyógyul fel körök végén), a harmadik azonban már érdekesebb, ez pedig a támadási gyakoriság. A lények ugyanis nem támadnak minden körben, hanem csak akkor, ha a számlálójuk nullára csökken. Így aztán vannak lények, amelyek akár minden körben sebeznek, de keveset, míg olyanok is, amik ritkán ütnek, de akkor nagyot. Amint nullára ér a számláló, az adott lény a kör végén a saját sorában támadásba lendül – végső célunk, hogy elérjék az obeliszket a sor végén, és elpusztítsák azt, de az is jó, ha a szemben álló lényeket sikerül megritkítani. Persze ez csak az alap koncepció, hiszen vannak például távolsági lények (akik nem mozdulnak támadáskor, így például a tüskés védekező lények nem hatnak rájuk), területre támadó egységek, és egy csomó olyan lény, amik a számlálójuk lejártakor támadás helyett valami különleges képességet aktiválnak. Idézhetnek más lényeket, húzathatnak lapot, átkot szórhatnak, és így tovább, a lehetőségek tárháza igen széles. A megidézett lényeket körönként egyszer egy mezővel arrébb is mozgathatjuk, majd a kör vége gomb benyomásával minden lényünk támad, aki képes rá.

Lapjaink között emellett találhatunk még védekező, immobilis épületeket, egyszeri varázslatokat, állandó bűbájokat, valamint több körig ható segítő mágiákat is. Sok lap épít a számlálók manipulálására, vagy a lényeink egyéb erősítésére, esetleg az ellenség gyengítésére, vagy akár direkt sebzésére is. A lapok négy fő családba vannak osztva (kb. mint a Magic színei, vagy a Hearthstone kasztjai): a Growth lapjai főleg a nyers erőre, a lények erősítésére vannak kihegyezve. A Decay a halálból húz hasznot, legyen az saját, vagy ellenséges lények halála. Az Order leginkább a csatamezőre koncentrál, lényei gyakran segítik egymást, ha megfelelően vannak elhelyezve. Végül az Energy steampunk-szerű lapjai főleg a távolsági lényekre, bombákra, és a direkt sebzésre koncentrálnak. A paklink kialakításakor szabadon kombinálhatjuk a színeket, viszont egy sokszínű pakli nehézkesebben lesz játszható a különböző energia-igények miatt.

2. oldal

A lapok kijátszása megfelelő színű energiába kerül, ez viszont nem jön automatikusan, hanem a kezünkben lévő kártyákat kell feláldozni, hogy eggyel növeljük valamelyik színű energia szintjét. Lapunkat feláldozhatjuk semleges színű energiához is, ami minden kártya kijátszásához jó, viszont ennek szintje legfeljebb akkora lehet, mint a legalacsonyabb szintű „színes” energiánk. Áldozni azonban nem csak energiáért lehet, hanem azért is, hogy a kidobott lapért cserébe két másikat húzzunk. Akár energiára, akár lapokra szeretnénk beváltani tekercsünket, korlátoz minket, hogy ezt minden körben csak egyszer tehetjük meg. Körünk elején pedig természetesen visszakapjuk a lapok kijátszásához elhasznált energiát.

Mielőtt rátérnék a játék egyéb, kevésbé magyarázós boncolgatására, egy kis kitérő erejéig nézzük meg a játék technikai oldalát! A grafikai körítést egy szóval lehet jellemezni: elsőrangú. A harctér és a lények rajzolt grafikájúak, és kézzel animált, kártyák helyett ténylegesen megjelenő 2D-s modellek. A stílus meglehetősen egyedi, és a játékhoz illően elég komoly is, bár a tesztelés idején valószínűleg a téli ünnepi díszítés miatt páran Mikulás-sapkát, vagy agancsot kaptak. A kezelőfelület is jól átlátható, kézre áll, és informatív, bár 1-2 kártya és effekt pontos hatása számomra félreérthető volt. A zene igazán fülbemászó, akár a menükben, akár játék közben is. A hangeffektek viszont lehetnének jobbak, nem mindig segítenek beazonosítani, hogy most éppen milyen hatást kapott az adott lény, mi történik a pályán.

Pozitív, hogy a játék ténylegesen játszható ingyen: mehetünk online gyors meccsekre, vehetünk kártyákat játékbeli pénzért, és kipróbálhatjuk paklijainkat többféle feladványokban, amik a meccs kezdő feltételeit variálják meg. Ugyanakkor érdemes lehet elgondolkozni az egyszeri, cirka 1000-1200 forintos vásárláson, mert ettől lehetőségeink jelentősen kibővülnek. Ezzel ugyanis megnyílik többféle új kártya-vásárlási lehetőség, a ranglistás online játék, a judgement mód (amikor véletlenszerűen kisorsolt lapok közül kell összeválogatni a paklinkat), és sokkal több feladvány lesz elérhető, ráadásként pedig a minket szimbolizáló karakter kinézetét is személyre szabhatjuk. Emellett valós pénzért is vásárolhatunk lapcsomagokat, ennek én azonban nem éreztem szükségét, rendszeres játékkal bőven jön a pénz, még akkor is, ha nem nyerünk. Az arany elköltésére pedig sok lehetőségünk van: egyes, előre ismert kártyákat is vehetünk akár boltból, akár másik játékostól, előre gyártott paklikat vásárolhatunk, vagy tízes csomagba is ölhetjük a pénzünket, de akár egy konkrét színhez tartozó, véletlenszerű lapot is vehetünk. A fölösleges lapjainkat mi magunk is eladhatjuk a beépített „feketepiacon” a többi játékosnak, vagy éppen egymásba is olvaszthatjuk őket, hogy ugyanannak a lapnak szebb kinézetű változatát kapjuk, ha éppen ehhez van kedvünk.

3. oldal

A Scrolls szabályrendszere rendkívül összetett, gondolkozásra késztető egésszé áll össze. Melyik lapot idézzem? Áldozzak-e fel, és ha igen, mire? Energiára, vagy kártyát húzzak? Megéri-e tartalékolni ezt a lapot, vagy inkább áldozzam be? Mikor idézzem meg a lényeimet, hogy optimálisan össze tudjam hangolni a támadási időket? Beáldozzam-e az egyik tornyomat, hogy cserébe jobban koncentrálhassak az ellenfélére? A lényeit irtsam, vagy meg tudom semmisíteni őt, mielőtt lerohanna engem? Sok-sok hasonló kérdést kell feltennünk magunkban, és bizony idő kell, mire az ember ráérez a ritmusra. Időbe telhet levetkőzni korábbi beidegződéseinket, szokatlan például, hogy itt a védekező lények nem támadnak vissza. Sőt könnyen lehet, hogy csak két-három kör múlva tudjuk őket bevetni, ami idő alatt az ellenfél lényei akár meg is ölhetik anélkül, hogy bármi hasznát vehettük volna. Az időzítésnek, a számlálók összehangolásának is fontos szerepe van, ezt is szokni kell. A fenti, szerteágazó stratégiai döntések miatt a Scrolls az erre fogékony játékosokat könnyedén le tudja láncolni. Lassabb, megfontoltabb tempójú, mint néhány társa, a meccsek hajlamosak lehetnek elhúzódni, így semmiképpen nem a türelmetlen játékosoknak ajánlott. Kicsit talán sok is a számolgatás benne, a rengeteg faktor észben tartása és összekombinálása miatt sokáig kell gondolkozni.

A program kivitelezése nagyon igényes, árazása korrekt, és összességében is jól átgondolt stratégiai kártyajáték lett. Megvan a maga egyedi játékmenete (bár sokban hasonlít a Might & Magic: Duels of Champions-höz), és összetettségével képes lekötni azokat a játékosokat, akik nem bánják, ha alaposan meg kell tornáztatni agytekervényeiket a sikerhez. S mivel ingyenes, így az érdeklődők minden további nélkül tegyenek vele egy próbát akár PC-n, akár Androidon!

Értékelés: 8/10

Platformok: PC, Android, Mac (iOS várható)

Tesztelt platformok: PC, Android

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward